Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.03.15

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Szatmár megyében

marcius15_mit_unneplunk_marcius_15_en_miert_fontos_unnep_marcius_15_.jpgA forradalom előestéjén

1848-ban még nagy erdőségek voltak Szatmár megyében, melyeket gazdag vadállomány jellemzett. A Szamos nagy kanyarokat leírva folyt, igaz, medrének „egyenesítése” folyamatban volt.

Petőfi Sándor már megírta „száz vasutat” üdvözlő versét, a megyében mégis a lovasszekér és a hintó voltak a fő közlekedési eszközök. Ezzel együtt a fontosabb városok lassan, de biztosan haladtak a városiasodás útján.

Gróf Széchenyi István javaslatára 1833-ban Szatmárnémetiben megalakult a Kaszinó Társaság, 1847-re pedig elkészült a kaszinó (egyben színház) épülete is. Ez volt Magyarország második kőszínháza. Petőfi többször mondott beszédet a szatmári kaszinóban.

01.-szatmarnemeti-fotere.jpg

 

Megérkezik a városba március 15-e híre

A XIX. század közepére az idegen elnyomás, a gazdasági és társadalmi elmaradottság Magyarországon forradalmi helyzetet idézett elő. 1848. március 15-én Pesten kirobbant a forradalom. Kölcsey Ferenc (aki már 10 éve halott volt, de eszméi továbbhatottak) és Petőfi Sándor beszédei alaposan feltüzelték a Szatmár megyei magyarság hangulatát, éppen ezért nagy lelkesedéssel fogadta a forradalom hírét. Az emberek a tornyos városháza előtt (amit azóta lebontottak, a helyén a Dacia szálloda van) gyülekeztek, és hallgatták a fővárosból jövő híreket. Az akkori utazási lehetőségek és útviszonyok között körülbelül egy hét kellett, hogy megérkezzen a forradalom híre. Az alábbi tudósítás a Pesti Hírlapban jelent meg:

„A párizsi események nem állottak meg a Rajnánál, a Dunáig hatottak. Most ide érkeztek a Szamos partjaira. El fognak-e töredezni itt, vagy tovább mennek még? Ki tudja azt. Március 21-én délután érkezett meg a Pesti Hírlap azon száma, mely a pesti dolgokról hoza tudósítást. Villámként hatott a kedélyek mélyébe. Március 22-én hajnalban sürgöny hozá a helytartótanács levelét a cenzúra megszüntetéséről. Tíz órára gyűlés volt hírdetve. S míg a terem, hol ezelőtt kevés számú választók és választottak ültek, fulladásig telve lőn, míg pitvara, lépcsői, környéke sokaság által volt borítva, és míg tanácskozának a legmagasabb lelkesedés áradatával, künn egy utca szegletén már lobogott a nemzeti zászló, ‹‹szabadság, egyenlőség, testvériség›› felírással. A teendők iránti jelentéssel választmány bízaték meg. Esti hat órára közgyűlés határoztatott. A gyűlés a reformátusok nagytemplomában tartatott meg. Ide sem fért be a nép. A pesti pontok mind elfogadtattak.” A városház épületén már nemzeti zászlók lobogtak. A vármegye központjában, Nagykárolyban új, liberális vezetőket választottak, például gróf Károlyi György lett a főispán.

03.-grof-karolyi-gyorgy.jpgA képen Károlyi György látható.

 

Forradalmi követelések

Szatmár vármegye liberális nemessége már 1841-ben kidolgozta legfontosabb reformköveteléseit, amelyek a Szatmári tizenkét pont néven váltak ismertté:

  1. Az ősiség eltörlése.

  2. A telekkönyvek behozatala s ezzel együtt a hitel emelése.

  3. Az úrbéri terhek megváltása.

  4. A nem nemesek feltétlen birtoklási képessége.

  5. Ugyanazok alkalmazhatósága bármely hivatalra.

  6. A papság és az összes nemesség adózása a megyék szükségeire, az úgynevezett házi pénztárba.

  7. A céhintézmény eltörlése és mindenféle egyedárúság eltörlése. Mindenki kötelezettsége, hogy útivámot fizessen.

  8. Az iskolák szaporítása.

  9. A cenzúra eltörlése.

  10. A városokban a jogok egyenlő kiterjesztése minden egyes polgárra.

  11. Az igazságszolgáltatásnak a közigaztatástól való elválasztása az egész vonalon.

  12. Általános választójog a népképviselet behozatalával.

 

A Szatmár megyei falvak és a forradalom

06.-parasztok-1848-korul.jpg

Parasztok 1848 körül

Az 1848-as áprilisi törvények megyeszerte nagy lelkesedést keltettek, nemcsak a magyar, hanem a román és a sváb parasztok körében is. Március és április hónapokban Erdőszáda (Ardusat), Szamoslippó (Lipău), Szamosborhíd (Valea Vinului) román parasztjai népgyűléseket tartottak s megtámadták a nemesi birtokokat.

A szántóföld-, legelő-, erdőfoglaló-mozgalom kiterjedt a magyar és sváb többségű falvakra is: Csomaköz (Ciumeşti), Kismajtény (Moftinu Mic), Szatmárzsadány (Sătmărel) lakosai szintén elfoglalták a földesúr 1846-ban törvényesen kiadott birtokrészét. A parasztok által okozott kár csak Szaniszlón (Sanislău) 10 000 pengő forint volt.

1848. május 14-én Hadad (Hodod) lakosságának lecsendesítésére 60 tagú katonai csapat sem volt elegendő, még 30 huszárt kértek a rendfenntartók. Rögtönítélő törvényszékeket is létrehoztak a rendbontás megfékezésére.

Szatmárban nem voltak nemzetiségi ellentétek, magyar, román, sváb parasztok vegyesen vettek részt az 1848-as mozgalmakban, sőt, mindannyian támogatták a megyén átvonuló, illetve itt állomásozó forradalmi csapatok ellátását, szállítását.

 

Bem József, az erdélyi hadsereg főparancsnoka Szatmárban

09.-bem-jozsef.jpg

Bem József

Kossuth Lajos 1848. december 1-én nevezte ki Bem tábornokot az erdélyi csapatok élére. December 10-én már Szatmáron volt. Az itt tartott díszszemlén felsorakozott egy század Vilmos-huszár, három század Sándor-gyalogos, a negyedik honvédzászlóalj, a Bécsi Légió, a szatmári önkéntes lovasság, egy osztály Koburg-huszár, két század szatmári gyalog és egy üteg hatfontos ágyú. Teleki Sándor, Kővárvidék főkapitánya, kormánybiztos, emlékirataiban kihangsúlyozta, hogy Bem a legtöbb időt az ágyúkra szentelte, mert az oroszok elleni lengyel szabadságharcban is ezekkel érte el a legtöbb sikert.

A sikerre nagy szükség volt, mert amikor Bem József átvette a kinevezést, Erdély nagy része a császári és a román csapatok ellenőrzése alatt volt. Határozott és jó hadvezér volt. Egyenlőséget ígért a nemzeti kisebbségeknek és zászlaja alá hívta őket. Szatmár megyéből sokan követték. Teleki Sándor lett a főhadsegéde és ő felelt a hadsereg élelmezéséért. 1849 tavaszára felszabadította Erdély nagy részét. A hadműveletekben többször kitűnt a Maróthy által vezetett szatmári önkéntes lovasság és a Galíciából hazaszökött Vilmos-huszárok is. Közöttük ott volt a Szatmár megyei Zágonyi Károly is, aki később Amerikába szökött és az 1860-1865-ös polgárháborúban az északiak oldalán harcolt nagy sikerrel.

10.-zoldfa-vendeglo.jpgItt, a Zöldfa vendéglőben (ma a Fehér-ház van a helyén) szállt meg Bem József

 

Petőfi és Szatmár

Szatmár megyében a forradalom magvait részben Petőfi Sándor vetette el. A költőt elsősorban az erdődi uradalmi felügyelő lánya, Szendrey Júlia iránt érzett szerelme vonzotta ide. Ami az erdődi várat illeti, mostani, felújított formájában nem hasonlít ahhoz az épülethez, melyet Petőfi láthatott az 1840-es években: „Nagykárolyból Erdődre jöttem, hol kedvesem lakik. Erdőd falunak vagy városnak tökéletesen oly rendes, mint szobának az én szobám. Nevezetessége nincs, kivevén kedvesemet, tehát kivevén kedvesemet és a várat, melyben ő lakik. Még csaknem egészen ép vár, körülbelül a XV. századból, nemigen nagy dombon, két kicsiny és két nagy toronnyal, honnét éjszaka ellátszanak Szatmárnémeti templomai. Hajdan Rákóczi bírta e várat.”

18.-arany-szarvas-fogado.jpg

Más fontos Petőfihez köthető Szatmár megyei emlék Nagykárolyban a Szarvas fogadó. Ennek ablakából pillantotta meg először Petőfi Sándor a szemben levő kertben sétáló Szendrey Júliát. A fogadó díszes báltermében, a megyebálon ismerkedtek meg: „Amott a fogadóval átellenben a kert és benne a fák, melyek alatt először láttam őt, tavaly szeptember 8-án, délutáni 6 és 7 óra között. Ez időtől számítom életemet, a világ lételét… azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt; akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem… mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté.” Szintén a nagykárolyi Szarvas fogadóban találkozott a költő a vármegye liberális ifjúságával 1848. szeptember 7-én, hogy lelkes szavakkal hazafias helytállásra buzdítsa őket.

1846-1848 között Erdődre, Koltóra menet számtalanszor megszállt Szatmárnémetiben. Sok barátja volt itt, közülük Pap Endrénél és Riskó Ignácnál szállt meg a leggyakrabban: „Peleskén innen meglátja az ember a rónán Szatmár-Németi tornyait egy jó órai távolban. Szatmár derék város a Szamos partján; van egy nagy piaca, nagy kétágú püspöki temploma, nagy vendégfogadója, kaszinója, készülő színháza, két cukrásza és két költője... Pap Endre és Riskó Ignác. Kár, hogy mind a kettőnek használatlanul hever s már rozsdásodni kezd lantja, hanem hiszen majd kicsiszolom, hogy meg nem köszönik.”

13.-papp-endre-haza.jpg

14.-risko-ignac-haza.jpg

Pap Endrének a kis, ötablakos, dísztelen háza az Eötvös (Al I. Cuza) utcában állt. Helyén ma egy fogászati rendelőket tartalmazó egyemeletes épületet lehet látni. Riskó Ignác az Ormós-házban (Hám János /Horea/ utca és a Főtér /Piaţa Libertăţii/ sarkán) lakott akkoriban, amely tulajdonosáról, Ormós Zsigmond földbirtokosról kapta nevét és a XIX. század elején épült, klasszicista stílusban. Fő ékessége a parkra néző, kovácsoltvas erkély. Innen tekinthetett ki Petőfi Sándor az akkor még Piac-térnek nevezett puszta területre. Ezen a házon is emléktábla található a költő látogatásainak tiszteletére.

Petőfi, azon kívül, hogy sok verset írt Szatmár megyében (pl. Falu végén kurta kocsma, Kard és lánc, Bírom végre Juliskámat), lelkesítő beszédeket is tartott a kaszinó épületében és a Korona Szállóban is, amely többször adott helyet a szerveződő nemzetőrségnek.

16.-puspoki-palota-kapolnaja.jpg

A püspöki palota kápolnájában található az erdődi várkápolna egykori oltára, amely előtt a költő örök hűséget esküdött Szendrey Júliának 1847. szeptember 8-án és amely talán a legismertebb Petőfi-emlék Szatmárnémetiben. Méltán áll a költő szobra Szatmáron is! 

 

 

A megtorlás

Mikor az oroszok I. Ferenc József császár kérésére az osztrákok segítségére siettek, nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarok sem gazdaságilag, sem taktikailag nem fogják sokáig bírni a kétfrontos harcot. 1849. agusztus 13-án Világosnál (Şiria) az ellenfél túlereje miatt a magyar sereg Görgey Artúr vezetésével letette a fegyvert.

Alig fejeződött be a forradalom, Haynau, a magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket,  sok tisztet s polgári személyt ítélt halálra és még többet várfogságra. Különösen fájó pont volt az osztrákok számára, hogy a magyarok a cári csapatok előtt tették le a fegyvert, ezzel is jelezve, hogy az orosz túlerő kényszerítette őket megadásra.

20.-zardatemplom.jpg

Az osztrákok bosszúja a szabadságharcban résztvett szatmáriakat sem kerülte el. A legismertebb vértanú Gonzeczky János, aki az 1848-49-es forradalomban tábori lelkészként vett részt, előtte pedig a szatmári római katolikus egyházmegyében tevékenykedett. Hám János püspök szentelte pappá, 1837-1842 között a katolikus gimnázium tanára volt, ő vezette a zárdatemplom építésének munkálatait (ezért a templom falán vértanú halálának 150. évfordulóján emléktáblán helyeztek el). Az ellene felhozott vádak szerint: a császárért való imát március közepétől egy forradalmi, hazafias imával helyettesítette, melyben a hazáért és a magyarok győzelméért esedezett, prédikációjában sértően nyilatkozott az uralkodóházról, felolvasta a szószékről Kossuth Lajos 1848. december 22-i kiáltványát, 1849 április végén pedig a debreceni trónfosztó nyilatkozatot. A szabadságharc leverése után elfogták, hadbíróság elé állították és október 5-én Pesten halálra ítélték. Hám János személyesen járt közben Haynaunál Gonzeczky érdekében, de csak annyit sikerült elérnie, hogy akasztás helyett agyonlőtték.

A világosi fegyverletétel után az osztrákok plakátokon hirdették az egész országban, hogy „A magyar forradalom bevégződött”. Voltak azonban, akik nem így gondolták. A nemzeti ellenállás egyik nagy alakja volt Teleki Blanka grófnő. Miután a szabadságharc elbukott, Teleki Blanka Szatmárpálfalvára költözött (családjának a XVIII. század közepe óta volt itt birtoka).

21.-teleki-blanka-grofno.jpg

A pálfalvi kastélyban talált menedéket a Bem József mellett harcolt Ócsai Ferenc lapszerkesztő, a Honvéd című lap kiadója. Álnéven volt Teleki Blankánál alkalmazva, mint gazdatiszt. Ugyancsak álnéven tartózkodott itt Bereczki Máté (1824–1895), Vasvári Pál barátja és küzdőtársa, mint a grófnő írnoka. Ebbe a környezetbe került továbbá a lengyel származású Meiszner József, aki szintén végigküzdötte a magyar szabadságharcot. Teleki Blanka irányítása alatt a pálfalvi kastély valóságos kis forradalmi központ lett: gyűjtötték a forradalom és szabadságharc dokumentumait, az elesett hősök, a bebörtönzöttek és kivégzettek adatait, a kormányellenes híreket, megfigyelték a nép közhangulatát, igyekeztek a forradalom szellemét ébren tartani.

Bármennyire eldugott hely volt Erdélyben Pálfalva, idővel az osztrák hatóságoknak feltűnt az innen folyó levelezés és a sok felbukkanó idegen. 1851. május 13-án a rendőrség házkutatást tartott itt, másnap pedig letartóztatták az akkor már Bécsben tartózkodó Teleki grófnőt. 10 évi várfogságra ítélték, de 1857-ben kegyelmet kapott. Ezután nem tért vissza többet Magyarországra. A pálfalvi katolikus temető kápolnájának falán Teleki Blanka emléktábla található.

A fenti példák csupán két Szatmárhoz kapcsolódó személyiség életútját körvonalazzák, akik nem féltek áldozatot hozni a magyar szabadság ügyéért. Rajtuk kívül még sokan voltak, csatában elesett illetve hosszú éveket börtönben töltött honvédek, nemzetőrök, és mások is, akik nem karddal a kezükben, hanem más módon, de a tőlük telhető legtöbbet adták 1848-ban a hazának, ezért elmondhatjuk, hogy Szatmárnémeti és Szatmár megye is kivette részét az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hazafias erőfeszítéseiből.

 

 

 

Felhasznált források

Borovszky Sámuel (szerk.): Szatmárnémeti szabad királyi város. Magyarország vármegyéi és városai sorozat, Budapest, 1907.

Elek György: Petőfi és Júlia Szatmár megyében.

https://www.frissujsag.ro/petofi-es-julia-szatmar-megyeben

Józsa János: Az 1848-49-es forradalom szatmári vértanúja.

https://lokalhistoriak.blogspot.com/2019/10/az-1848-49-es-forradalom-szatmari.html

Kónya László, Danku Pál, Fazekas Lóránd, Póti János: Szatmár megye az 1848-1849-es szabadságharcban. Szatmárnémeti, 1997.

Kónya László: Szatmáriak a szabadságharcban. Szatmárnémeti, 1999. 

Mandula Tibor: A haza szabadságáért. Szatmár vármegye az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korában. https://anziksz.com/a-haza-szabadsagaert/hajdanan/2015/07/06/

Somkúti Gabriella: Egy lengyel hazafi a magyar szabadságharcban. Meiszner József (1823–1897). http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=358

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.