Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.02.23

A fogápolás története

tooth_puller_jan_steen_1.jpg

A fogak tisztaságáért és az üde leheletért folytatott küzdelem a régészeti leletek alapján már Kr. e. 3500 körül kezdetét vette. Az első „fogkefék” Mezopotámia sírkamráiból kerültek elő, bár erős túlzással nevezhetjük fogkefének őket… Egyszerű fadarabok voltak ezek, melyeknek egyik végét puhára és szálasra finomították, míg a másikat esetleg hegyesre faragták, valószínűleg azért, mert az a része fogpiszkálóként funkcionált. Ezekhez gyakran használták aromás illatú fák, pl. a citromfa, narancsfa vagy a leginkább egy Disney-mesébe illő nevű szasszafrász babérfa ágait. Az arab világban sokáig volt használatban egy hasonló eszköz, a miswak, amelyet a Hadísz (a Mohamed próféta életét és cselekedeteit bemutató gyűjtemény) is megemlít, sőt alkalmazását kifejezetten ajánlja a napi ötszöri ima előtt, továbbá lefekvéskor, ébredéskor, utazáshoz készülődvén, onnan megérkezve stb.

siwak-kayu-3417-29999001-ba520ea75f55448e9c40a152c243a548.jpg

Európát elkerülték a fogtisztító ágacskák, fogkefe gyanánt egészen a XVII. századig egy tiszta vászondarabot használtak, már amelyik korban és társadalmi rétegben ez szokás volt. Kontinensünkre elsőként a sörtés „fogkefék” törtek be, amelyeket Kínában már a VI-VII. századoktól kezdve használtak, s ahonnan Marco Polo és a többi világutazó és kereskedő közvetítésével jutottak el Európába. Első ízben a „fogkefe” (toothbrush) szó Antony Wood író 1690-es önéletrajzában szerepel, minthogy a szerző egy fogkefét ajándékozott az egyik ismerősének. Mr. Wood fogkeféje még minden bizonnyal vaddisznó szőréből, esetleg lószőrből készült, minthogy a szintetikus sörték 1934-es megjelenéséig ezek voltak a fogkefék fejének alapanyagai.

9176000_orig.jpg

A ma ismert fogkefére 1780-ban nyújtott be szabadalmat William Addis feltaláló, akit garázdaságért zártak börtönbe, s ahol fogai épsége fölötti aggodalmában sajátos eszközt fabrikált: ebédről elcsent egy csontot, amelybe kis lyukakat fúrt, ezekbe pedig takarításhoz használt kefe sörtéit fűzte. Miután kijött a börtönből, szabadalmaztatta találmányát, ami igen gazdaggá tette, s vállalkozása egészen 1996-ig családja tulajdonában maradt. Ma Wisdom Toothbrushes néven ismert a cég, s évi hetvenmillió darab fogkefét értékesítenek az Egyesült Királyságban. Az alábbi képen látható XIX. század eleji fogkefe állítólag Napóleon tulajdonát képezte egykor. 

napoleon_s_toothbrush_c_1795_9660576547.jpg

Mi került a fogkefére? A fogak tisztítására használt masszák és krémek legősibb receptjei Egyiptomból származnak. Ezek és a későbbi évezredek során születettek nagyjából ugyanazon összetevőket tartalmazzák: valamilyen csiszolóanyagot (mészkőőrleményt, porított csigaházat, kagylóhéjat stb.), illetve fertőtlenítő vagy tisztítószereket, pl. só, később bórvíz, szódabikarbóna vagy őrölt nősziromgyökér (ez utóbbit ma is gyakran használják különböző bio szájápolási termékekben). Az üde leheletről illóolajok vagy aromás fűszernövények, például menta, rozmaring stb. gondoskodtak.

toothbrush1899paris.jpg

Ezek alapvetően hatékony fogkrém-helyettesítőnek bizonyulhattak, ugyanakkor van néhány érdekes anyag, amit ugyancsak bevetettek a vakító mosoly elérése érdekében. Itt van például az emberi vizelet, amit – az ecet és a kecsketej mellett – a rómaiak használtak fogfehérítőként. A vizeletet évezredeken át használták még az arcbőr világosításához és nagymosáshoz is, a benne található ammóniának pedig valóban van fehérítő hatása, s ez a vegyület a mai napig fontos összetevője a háztartási tisztítószereknek, a modern tudománynak hála azonban ma már gusztusos módon is előállítható… Meg kell említeni az elégetett és morzsává aprított kenyeret, mint fogtisztító szert. Ennek eredete vagy a hatásmechanizmusához kapcsolódó elmélet nem ismert, de tény, hogy az égett pirítós, mint fogkrémalapanyag nagyon is elterjedt volt a XVIII. század végén Európában.

A középkori Európa embere is használt egyet s mást a fent említett fehér vászondarab mellett. A XI. században összeállított De Ornatu Mulierum, egy előkelő hölgyeknek szóló szépészeti kézikönyvféleség például azt javasolja, hogy étkezések után fehérborral öblögessen az, aki öregkorára is meg kívánja tartani az összes fogát, s e műveletet kövesse a fogak alapos áttörölgetése, a friss lehelet érdekében pedig ánizsmag vagy petrezselyemágacska rágcsálását ajánlja. A kutatók egy csoportja összevetve a XIII-XIV. századokból származó, illetve XIX. század végi sírok feltárásából eredő leleteket, arra a felfedezésre jutott, hogy míg a középkorban élt személyek földi maradványai csak 20%-ban tartalmaztak romlott fogakat, addig a második csoportban ugyanez az arány már 80%. Igaz, ekkoriban már a cukor is sokat rontott a népesség fogazatának állapotán, hisz a cukor a XVI. századtól kezdve egyre növekvő mértékben áramlott Európába… A Tudor kori Angliában például olyan nagy népszerűségnek örvendett, és oly sok pozitív hatást tulajdonítottak a fogyasztásának, hogy még a „fogkrémekbe” is belekerült…

Az 1800-as években aztán elkezdett kialakulni a mai fogkrémek összetétele is: egy Peabody névre hallgató fogorvos szappant kevert népszerű fogtisztítószeréhez, az első krémszerű fogkrémet a Colgate gyár 1873-ban kezdte tömegesen gyártani, a mai fogkrémek alapvető összetevőjét jelentő fluorid pedig 1914-ben került a termékbe.

figure-6--early-sheffield-products-ad.png

Befejezésül álljon itt még két érdekesség a tiszta és fehér fogak rajongóinak: az első tubusos fogkrémet 1892-ben dobták piacra, míg az elektromos fogkefe 1954 óta segít minket hozzá a vakítóan fehér mosolyhoz. :)

 

Forrás: https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/2017/05/19/a_fogapolas_tortenete_es_extremitasai

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.