Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.03.01

Amikor Ukrajnában embert ettek

128383129_3444000435695155_4710374026826375709_n.jpg

A holodomor Ukrajna történetének legtöbb emberáldozattal járó katasztrófája. Halálos áldozatainak számát 7 és 10 millió közé teszik, amiből 3 millió gyermek volt. A „holodomor” szót kifejezetten az ukrán területeken végbement éhínségre használja a világ.

Az 1920-as években a Szovjetunió a rendszer ellenségének tekintett minden olyan társadalmi vagy gazdasági kezdeményezést, ami nem a rendszert szolgálta ki vagy helyezte előtérbe. Ukrajnában, sőt más tagköztársaságok ukránok lakta területein is, a szovjet korenizációs politika helyi változata az ukránosítás lett. Ez az évtized az ukrán nemzeti kultúra és öntudat felívelését hozta, ami az 1930-as évekre a szovjet rezsim számára egyre riasztóbb méreteket öltött, és attól kezdtek el tartani, hogy a nemzeti kötelék erősebbnek bizonyulhat a Szovjetunióhoz való ragaszkodásnál. Az ukránosítási politikának ezért hirtelen véget vetettek, a helyébe oroszosítási politikát állítottak, ami az ukránok lakta területeken jelentős szociális, kulturális és politikai konfliktusokhoz vezetett.

Ez idő tájt a szovjet vezetés felgyorsította a mezőgazdaság kollektivizálását, Sztálin elrendelte, hogy az ukrán parasztoknak be kell lépniük a termelőszövetkezetekbe, terményeiket pedig be kell szolgáltatniuk. Először nem volt kötelező a tagság, de látva, hogy alig volt olyan paraszt, aki belépett volna, később kötelezővé tették a belépést. Persze így is rengeteg ember volt, aki fellázadt a rendszer ellen és nem akarta beszolgáltatni az általa megtermelt javakat. A szovjet rezsim ezért egyre fokozódó nyomást helyezett a parasztokra. A folyamat felgyorsítására 1929-ben és 1930-ban szovjet hivatalnokok tízezreit küldték vidékre, hogy rákényszerítsék a törvényeket a termelőkre és hogy részt vegyenek a termelőszövetkezetek működtetésében. Sok gazdát megvádoltak, hogy a rendszer ellenségei, mert gabonát rejtegetnek, így akarták megfélemlíteni a vidéki lakosságot.

Ez a fajta erőszakos kollektivizálás mindenhol negatívan érintette a mezőgazdasági termelést, különösen Ukrajnában, ahonnan a század elején például az Orosz Birodalom teljes búzatermésének több, mint fele származott, hiszen a gazdáknak már nem volt érdeke, hogy minél többet termeljenek. 1932-re például az volt a terv, hogy 90,7 millió tonna gabonát termelnek, amiből csak 29,5 millió tonnát tudott begyűjteni az állam.

Egy 1932 nyarán hozott törvény lehetővé tette a halálbüntetést bármely köztulajdon ellopása esetén. Mivel az összes termény az állam tulajdona volt, még az is, amit a gazda termelt meg magának, így ebben az ínséges időszakban rengetegen folyamodtak a termények megdézsmálásához, hogy ne haljanak éhen. Akit rajtakaptak, hogy az állam tulajdonát károsítja, helyben kivégezhették. A törvényen később ugyan enyhítettek, de azokat, akiket rajtakaptak, hogy szervezetten pusztítják az állami, társadalmi és szövetkezeti tulajdont, továbbra is halálbüntetéssel sújtották.

Az 1932-es termés elmaradt a kormányzati várakozástól, hiszen kevés ember maradt, aki meg tudta volna művelni a földeket, és ők sem kaptak elegendő élelmet ahhoz, hogy a kemény fizikai munkát el tudják végezni. Így hát a szovjet vezetés a kulákokat kiáltotta ki bűnbaknak. A kulákok voltak azok a nagyobb földbirtokkal rendelkező parasztok, akik állattartással és földműveléssel meg tudták a maguk és családjuk ellátására termelni a szükséges élelmet.
A kemény munkával, okosan, családi gazdálkodást folytató, önálló gondolkodású kulák természetes ellensége volt a szövetkezetesítésnek, illetve a proletárdiktatúrának.

golodomorkharkiv.jpg

Ezér fegyveres bandák lepték el az ukrán falvakat, mindenütt elkobozták az összes élelmiszert, még a padlást is kisöpörték, az ellenálló parasztokat kivégezték, vagy börtönbe hurcolták. A blokád alá vett hatalmas területen az emberek kétségbeesésükben gyökeret, fakérget és füvet ettek, sőt, később felütötte a fejét a kannibalizmus is.

„Emlékszem a szomszédomra, akinek volt egy kislánya, aztán a gyerek egyszer csak eltűnt. Amikor átmentünk hozzá, láttuk, hogy a fejét levágták, a teste pedig már a sütőben volt.” – így emlékezett vissza a borzalmakra Olena Goncharuk, aki a holodomor idején kisgyermek volt.

Bizonyíthatóan előfordult olyan eset is, hogy az emberek a saját halottaikat fogyasztották el. Egy túlélő visszaemlékezése szerint az a kocsi, ami a terményeket volt hivatott begyűjteni, egyben a halottakat is elvitte.

„Bementek egy asszony házába és el akarták vinni a holttestét, de ő még élt és kérte, hogy ne vigyék el, mert még él. Mire azt válaszolták neki, hogy úgyis meg fog halni, mi pedig nem akarunk holnap is visszajönni.” – emlékezett vissza a történtekre Olena.

Az eredmény katasztrofális volt. Az ukrán vidéket, a világ egyik legtermékenyebb mezőgazdasági területét, néhány hónapon belül általános éhínség sújtotta, csontsovány holttestek hevertek mindenhol az utcán.

1933 februárjában határozat született a vidék megmentéséért, aminek keretében 320 000 tonna búzát juttattak el közel 30 millió embernek. Ez nagyjából arra volt elég, hogy a mezőgazdasági munkaerőt életben tartsa, arra, hogy a földművelők tudjanak dolgozni. De emellett a földek megmunkálásában segítő állati erőt is etetni kellett, amire nem mindig futotta, így rengeteg ló és különböző igavonó hullott el. Azért, hogy megelőzzék az éhínségről a sajtóban való hírek terjedését, megtiltották a be- és kiutazást Ukrajnából és a Don környéki területekről. Csak hivatalos engedélyek birtokában lehetett utazni.

famine_kharkov_girl_and_goat_1933.jpg

Az áldozatok számával kapcsolatban eltérő becslések vannak: egyes ukrán történészek lehetségesnek tartják, hogy 10 millióan is meghalhattak az éhínség során, míg több nyugati történész 3 és fél millió áldozattal számol. A kutatók többsége úgy véli, 6-7 millió ukrán veszthette életét az 1932-33-as népirtás idején. Az elhunytaknak hozzávetőleg a fele gyermek volt.

A brutális eseményekre sokáig nem derült fény. Még a II. világháború után sem született egyetlen újságcikk sem az éhínségről, de még egy riport sem. Nem is igazán akadt olyan túlélő, aki ezekről a történésekről beszámolt volna a világnak, aki pedig mégis megpróbálta volna, az könnyen a Gulágokon (kényszermunkatábor) találhatta magát. Csupán az 50. évfordulón, 1982-ben ismerték el hivatalosan Moszkvában a nagy ukrán éhínség tényét, habár az 1932-1933-ban bekövetkezett állítólagos „szárazsággal” indokolták. 

2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.

 

Forrás: https://amirolatortenelem.blog.hu/2015/09/24/holodomor_az_ukran_holokauszt

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.