Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.02

Az utolsó etióp császár és a raszta zene kapcsolata

1930. november 2-án koronázták meg Hailé Szelassziét, Etiópia utolsó császárát, aki az afrikai ország XX. századi fejlődésének és modernizációjának meghatározó alakja volt. A császár Rasz Tafári Makonnen néven született, innen ered a rasztafári, röviden raszta mozgalom elnevezése. Mivel az etióp uralkodócsalád tagja volt, ennek megfelelő oktatásban részesült: tanulmányai során kiválóan elsajátította a francia nyelvet, és megismerte az európai kultúrát. Miután apja meghalt, hercegi címet kapott, és előbb Szidamo, majd Harar kormányzója lett.
1911-ben az akkori trónörökös unokahúgával kötött házasságot, így került közel a császári hatalomhoz. I. Zauditu császárnő uralkodása alatt valójában már Rasz Tafári Makonnen irányította az országot. Biztosította az ország semlegességét az I. világháborúban, nyugati mintájú reformokat vezetett be – például az adózás terén –, és 1924-ben beléptette Etiópiát a Népszövetségbe. Nem mindenki látta szívesen Etiópia élén, ám végül elérte, hogy 1930. november 2-án feleségével, Menennel együtt császárrá koronázzák. Ekkor vette fel a Hailé Szelasszié nevet, aminek jelentése: a Szentháromság hatalma.
Etiópia ebben a korban Libéria mellett a fekete kontinens egyetlen független országa volt. Hailé Szelasszié érzékelte a gyarmatosítás veszélyét, ezért a Népszövetség védelmét kereste, és nagyarányú modernizációba kezdett. 1931-ben alkotmányt adott országának, kétkamarás parlamentet hozott létre, miközben megpróbálta megadóztatni a nagy hatalmú hadurakat és arisztokratákat. Már az alkotmány kihirdetésekor előirányozta a rabszolgaság eltörlését, amit 1935-ben meg is valósított. A reformok dacára az afrikai ország mégsem tudta elkerülni a gyarmati sorsot, az 1896-ban megalázott olasz hadsereg ugyanis majd’ negyven év után visszatért Etiópiába, hogy revansot vegyen.
A Római Birodalmat feltámasztani akaró Benito Mussolini 1935 októberében megtámadta a császárságot, expedíciós serege pedig létszámbeli és haditechnikai fölénye, valamint a kémiai hadviselés – mérges gázok bevetése – révén mintegy fél év alatt szétforgácsolta az etióp erőket. Hailé Szelasszié hiába állt személyesen seregei élére, hiába kérte a Népszövetség beavatkozását, a szervezet szemet hunyt Mussolini akciója felett, így a császár 1936 májusában száműzetésbe kényszerült. A II. világháború idején, miután az olaszok hadba léptek a szövetségesek ellen, a britek kiűzték a gyarmatosítókat Etiópiából, és 1941-ben visszaállították Hailé Szelasszié császári hatalmát.
Uralkodását a következő három évtizedben a belpolitika és a külpolitika éles kontrasztja jellemezte: előbbi téren az uralkodó nem a legszerencsésebb módszereket alkalmazta, mivel Etiópiát mintegy magánbirtokaként kormányozta, uralmát pedig – Salamontól és Sába királynőjétől való származásának kinyilatkoztatásával – félig-meddig teokratikus alapokra helyezte. Bírálói emellett a fényűzést is a császár szemére vetik, ami koronázását és Addisz-Abebában álló palotáját egyaránt jellemezte. Másfelől viszont egész uralkodása küzdelem volt egy modern társadalmi modellért, amit nemes célok érdekében vívott.
Az állandó bizonytalanság miatt (uralma idején 15 puccsot vert le), Hailé Szelasszié 1955-ben felfüggesztette Etiópia gyenge lábakon álló parlamentáris rendszerét, és hasonló módon bánt az autonóm Eritreával is, amely tartomány 1961-ben három évtizedes harcot kezdett függetlensége elismeréséért. A hatvanas évektől kezdve a császárnak „bal oldalról” is ellenzéke támadt, melyet a hidegháborús küzdelem jegyében főleg a Szovjetunió támogatott: a marxista szellemi alapokon felnőtt ifjú értelmiség a gazdaság elmaradottságát és a társadalmi igazságtalanságot kérte számon az uralkodón, miközben az udvar fényűző életmódját ostorozta. Ezek a kritikus hangok mind erősebbek lettek, és miután az 1973. évi aszály éhínséget hozott Etiópiára, Hailé Szelasszié hatalma menthetetlenül megroppant. 1974 őszén végül megfosztották trónjától.
A sikertelen belpolitika éles kontrasztban állt a császár nemzetközi sikereivel; Hailé Szelasszié nyugati kapcsolatai és fellépése révén Etiópia a gyarmati uralmat lerázó Afrika legtekintélyesebb állama, a császár maga pedig a fekete kontinens szabadságának szimbóluma lett. A második világháború után az uralkodó gyakran közvetített a függetlenedő államok határvitái során – például Marokkó és Algéria között –, az ENSZ-ben pedig elérte az Afrikai Gazdasági Bizottság létrehozását. 1930 novemberében a Time magazin címlapon foglalkozott a császárral, a Marcus Garvey fekete nacionalista által létrehozott „Vissza Afrikába” mozgalom példaképének választotta őt; létrejött a rasztafári mozgalom, melynek központja Jamaica szigete lett. A raszták Jézus második inkarnációját, Isten küldöttjét, vagy egyszerűen az általuk álmodott utópisztikus ország, Cion kiválasztott királyát látták az uralkodóban, aki 1945 után számos amerikai hívét telepítette le Addisz-Abeba mellett.
Bár Hailé Szelassziét sokan már életében szentként tisztelték, ez nem menthette meg őt sem a bukástól, sem a sanyarú sorstól. Miután a császárt 1974 szeptemberében lemondatták trónjáról, hamarosan börtönbe zárták, ahol 81 évesen, 1975 augusztusában bizonytalan körülmények között életét vesztette. A hivatalos közlemény szerint betegség végzett vele, de ma már bizonyosnak tekinthető, hogy egy éterrel átitatott párnával megfojtották.
Tetemét 1992-ben találták meg a császári palota latrinájában, és 2000-ben temették újra ünnepélyes keretek között. Ugyanabban az évben hazájában őt választották meg a XX. század legnagyobb etióp személyiségének. Halálával teljessé vált a személyét övező misztikum, amit a rasztafári mozgalom és a Bob Marley munkásságával népszerűvé váló reggae-zene tovább éltet a XXI. században is.

Forrás:
https://mult-kor.hu/cikk.php?id=41983
https://nemzeti.net/sajat-palotaja-latrinajaban-hevert-evti…
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=1505

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.