Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.02.06

Josef Mengele, a halál angyala

auschwitz-birkenau.jpg

Mengele 1911-ben született egy tehetős bajor családban. 1931-ben már tagja és helyi vezetője volt egy országos militarista szervezetnek, a Stahlhelmnek. Antropológus egyetemi hallgatóként ikerkísérletekkel foglalkozott, az ikrek tuberkulózisra való hajlamát vizsgálta. Azt kívánta bizonyítani, hogy a genetika is szerepet játszik a betegség előfordulásában. Eredményei miatt Európa-szerte előadásokat tartott, elismert szakembernek tekintették. 1938-ban szerezte meg az orvosi diplomáját, és ugyanebben az évben az SS (Schutzstaffel – magyarul „véderő” vagy „védőosztag”) tagjává vált. 1939-ben besorozták a Waffen–SS-be, így került a keleti frontra, ahol az eltöltött négy év alatt több kitüntetést is szerzett, ezért Auschwitzban a németek körében köztiszteletnek örvendett. A koncentrációs táborba – ahová saját kérésére helyezték – 1943. május 31-én érkezett, és itt több táborrész (cigánytábor, férfi kórházszektor) főorvosaként is tevékenykedett. 1943-tól a Vilmos Császár Antropológiai, Humán Genetikai és Eugenikai Intézetének is dolgozott, emberkísérleteinek eredményeiből doktorálni szeretett volna. „Kutatásai” során emberi testrészeket és vérmintákat küldött az intézetnek, ahol a náci eugenika alátámasztására használták fel azokat.

Az auschwitzi táborban szolgálatot teljesítő SS-doktorok – beleértve Mengelét is – egyik feladata az újonnan érkező deportáltak szelektálása volt. A vasúti rámpán állva Mengele nemcsak arról döntött, hogy a táborba hurcolt személyek alkalmasak-e a munkára, vagy egyből a gázkamra vár rájuk, hanem arról is, hogy talál-e olyan személyeket közöttük, akik megfelelő kísérleti alanyok lesznek a számára. Elsősorban azok az emberek érdekelték, akiknek szembetűnő, az átlagostól eltérő testi adottságaik voltak, például törpék, óriások, különböző szemszínnel rendelkező emberek, púposok, hermafroditák, valamint az ikrek. A válogatás során a kétségbeesett családokon sem könyörült: beszámolók szerint a síró, egymástól elválni nem akaró családtagokat megverte vagy akár agyon is lőtte.

87b84f9d-6d7f-48fe-8c90-530d980936bc.jpg.pagespeed.ce.ke_dfcaqyi.jpgEgy Magyarországról érkező „transzport” szelektálása

Egyszerre csak néhány orvos volt beosztva szelektálásra, de Mengele szinte mindig a peronon állt, kísérleti alanyokat keresve. A hírhedt SS-doktornak egy nagyjából tizenöt fős, fogoly orvosokból álló személyzete volt Auschwitzban, és további mintegy tizenöt főt hívatott környező táborokból, akikkel speciális eseteket tárgyaltak meg. Valójában ezek a beszélgetések akkor mutatkoztak „sikeresnek”, ha a „vendég” doktorok és Mengele munkatársai azt nyilatkozták, amit Mengele hallani akart.

Auschwitzban gyakori volt a roma rabok körében a vízrák (noma), többek között ezzel is foglalkozott Mengele. A vízrák egy Európában ritka betegség volt, amely akkor alakult ki, ha az érintettek kórosan alultápláltak voltak és szennyezett vizet ittak. A betegség következtében az áldozatok annyira lesoványodtak, hogy egyes helyeken a csont átlyukasztotta a bőrüket. Az ebben a betegségben szenvedő gyerekeket Mengele kísérleteknek vetette alá, a kísérletek végén pedig megölte őket, testrészeiket konzerválta.

A kísérletek áldozatainak kartonjait gondosan kezelték, a halál okát azonban rendszerint meghamisították. Mengele ragaszkodott ahhoz, hogy a kartonokra többféle halálozási okot tüntessenek fel, amire azért is volt szükség, mert a kísérletek mellett Mengele spontán is megölhette „pártfogoltjait”: ekkor általában kloroform injekciót adott be nekik, és/vagy nyakon lőtte őket.

Mengelét legfőképp az ikrek érdekelték. Ikerkutatásai során ki szerette volna deríteni az ikerszületések okát. Ennek tudatában akarta elősegíteni az árja népesség szaporulatának növekedését. Nyiszli Miklós zsidó származású magyar orvos – akit 1944 májusában deportáltak a táborba, és onnantól fogva Mengele kórboncnokaként dolgozott – így fogalmazott a náci kutatóorvos céljáról: „(…) a fajszaporodás titkát akarja a korlátlanul felhasználható emberanyag, illetőleg ikeranyag feldolgozásával megoldani. (…) a nagy cél, (…) hogy a jövőben minden német anya lehetőleg ikreket szüljön.” Nyiszli azt írta, Mengele órákat töltött az adatok, szervek, eredmények vizsgálatával, nagyon elszánt volt, sokszor órákon keresztül véres köpenyben kutatott. A kísérletek rendszerint hosszú időn át tartottak és fájdalmasak voltak. Teljes és alapos vizsgálatot végeztek az ikreken: az alanyokról fotó, állkapcsukról, fogaikról, különböző testrészeikről gipszlenyomat készült. Emellett Mengele meghagyta az ikrek haját, mert vizsgálták annak színét és a szőrzetek növésirányát is. 1944–ben deportálták Magyarországról Auschwitzba az akkor 17 éves, érdi származású ikerpárt, Lusztig Györgyöt és Mártont. Mindketten túlélték a Mengele-kísérleteket, egyikőjük így mesélt a történtekről:

„Mi álltunk (meztelenül), ő (Mengele) beszélt. Aztán vért vettek. Sokat. Állandóan csapolták a vérünket. Egy héten kétszer–háromszor. Alkalmanként egy nagy fiolát megtöltöttek a levett vérrel. Aztán adtak valamilyen injekciót (fenékbe). (…) Amikor mentünk, mindig kaptunk injekciót. (…) Közben állandóan bámulhattuk azokat az üvegvitrineket a polcokon. (…) Tüdő, belek, emberi máj és vese (volt bennük). Minden üvegen cetli és felirat, hogy kitől származik, és mit tartalmaz. Ikrek voltak, mi is oda kerültünk volna, mert Mengele végül megölte az áldozatait, csak ránk már nem volt ideje…”

A testvérek helyesen gondolták: a gyilkos-doktor nagyjából ezer ikerpárt választott ki, de csak mintegy kétszáz maradt közülük életben, és köztük is magas volt azoknak a száma, akiknek a kísérletek gyógyíthatatlan testi betegséget és/vagy lelki traumát okoztak. Ennek ellenére Mengele kísérleti alanyainak a tábor többi rabjához képest valamivel jobb életkörülmények jártak, mivel néha ételkiegészítésben részesültek, és őket az őrök nem verhették meg. Emellett külön sorszámozást kaptak, és általában könnyű fizikai munkát végeztek.

Mengele az ikreken vegyi kísérleteket is folytatott, ilyenkor különböző vegyi anyagokat fecskendezett a gerincbe, bőrre, fül mögé, különböző testnyílásokba, és várta, hogy milyen hatást vált ki a betegekben. Rendszerint halál, lebénulás, süketség alakult ki. Emellett az ikrek különböző testrészeit is összecsíptette, és azt vizsgálta, hogy a kísérleti alanyok meddig képesek elviselni az abból adódó nyomást. Olyan eset is előfordult azonban, hogy az ikrekre mindenféle kivizsgálás nélkül halál várt. Nyiszli leírta, hogy Mengele egy alkalommal egyszerre tizennégy cigány iker gyereket ölt meg kloroform injekcióval, miután elaltatta őket, mindössze azért, mert érdekelte a kórboncnoki vizsgálatok eredménye.

onpaste.20210206-194605.jpg
Mengele fehér orvosi köpenyben

Ezek az embertelen kísérletek természetszerűleg együtt jártak az alanyok megszégyenítésével. Egy magyar túlélő emlékei szerint a kísérletek nemcsak hosszúak és fájdalmasak voltak, de gyakran megalázóak is, súlyos lelki sebeket okozva. Ha Mengele úgy döntött, hogy az egyik ikerfél egészségügyi állapota vagy a kutatás menete arra okot adott, megölte az ikerpár mindkét tagját azért, hogy a beteg testvér szerveit össze tudják hasonlítani az egészségesével.

Mengele kutatta a védőenzimek működésbe lépését is. Álláspontja szerint a védőenzimek protein lebontó hatásúak, melyek egyben immunitást biztosítanak a tífusszal és a tuberkulózissal szemben. Ezek az enzimek azonban, úgy vélte, csak az „alsóbbrendű fajokban” találhatók meg. Ennek „bebizonyítására” több száz foglyot oltott be a tífusz vagy tuberkulózis kórokozójával. Ez az enzim azonban – ebben a formájában – nem létezett, így az áldozatok a legtöbb esetben életüket vesztették.

A náci orvos a törpéket is vizsgálta. Rajtuk keresztül kívánta bemutatni, hogy a zsidók genetikai értelemben alsóbbrendűek. Mengele célja minél több „rendellenes” elem felkutatása volt, a csontvázaik iránt különös érdeklődést mutatott, melyeket aztán a Berlin–Dahlem-i Intézetbe küldtek további vizsgálatokra. A törpékből álló világhírű magyar művésztársulat, a Liliputi Társulat tagjai is Auschwitzba kerültek, Mengele azonban kivételes bánásmódban részesítette őket, így a kísérletek ellenére is mind a heten túlélték a tábort. A szemszínhez kötődően Mengele próbálta „árjásítani” a szőke hajú, de nem kék szemű embereket azzal, hogy kék metilént fecskendezett a szemükbe. Ez azonban rendszerint gyulladást vagy vakságot okozott, a szem színét nem változtatta meg.

Szabadidejében Mengele a barakkok lakói között folytatott szelektálást. Kérlelhetetlenül, a náci elveket hűen követve és saját maximalizmusától hajtva szelektálta a rabokat, emberek sokaságát küldte gázkamrába. Nemcsak a munkára alkalmatlanokat irányította oda, hanem azokat is, akiknek heg vagy valamilyen más bőrhiba volt a testén. A gyerek barakk falára egy vízszintes vonalat húzott, és akinek a magassága azt nem érte el, arra szintén a gázkamra várt.

Mengele még azelőtt elmenekült Auschwitzból, hogy a szovjet hadsereg 1945. január 27-én felszabadította a tábort. A sors nem adott elégtételt az áldozatainak, mert a „Halál Angyalát” nem sikerült bíróság elé állítani. A maga büntetését azonban neki is le kellett töltenie: élete hátralevő részét bujdosva élte le Dél-Amerikában, 1979-ben halt meg. A róla fennmaradt kép a náci szadizmust és a gonoszságot testesíti meg.

josef-mengele-brazil.png

Ez egyike az utolsó képeknek

Az 1999-es film szerint Josef Mengele 87 évesen visszatér Németországba argentínai rejtekhelyéről, hogy a mai német állam bírósága előtt igazolja rémtetteit. A fiatal és tehetséges ügyvédet, Peter Rohmot veszi rá, hogy védje őt a perben. De létezhet-e bármilyen enyhítő körülmény, amely százezrek megnyomorítását és kínhalálát igazolja? Vajon miért kér ítéletet a háborús bűnös fél évszázad elmúltával? És kiszabhat-e egyáltalán mai társadalmunk olyan büntetést, mely méltó megtorlása Mengele sátáni tetteinek? Ajánlom mindenkinek ezt a filmet.

 

Forrás: http://ujkor.hu/content/felboncoltam-oket-igen-tenyleg-egeszsegesek-voltak-josef-mengele-altudomanyos-kiserletei-auschwitzban

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.