Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.30

Társadalmi dilemma (2020-as dokumentumfilm a közösségi média függésről)

Folyton a mobilodat bámulod? Ezzel nem vagy egyedül. A közösségi hálók óriási vonzereje nem hiba, hanem funkció. A Netflix 2020-as dokumentumfilmjét mindenkinek ajánlom, aki okostelefont használ, illetve sokat dolgozik számítógépen. Bár aki ezt az ajánlót olvassa, biztos lehet abban, hogy nyakig benne van a film által vázolt jelenségben, ugyanis a Facebook vette rá arra, hogy ide kattintson. Innentől kezdve egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki kezében cigarettával és sörrel az egészséges életmódról beszél. Pedig ez a film nagyon elgondolkodtató… Lehet rá legyinteni, hogy „á, ezt eddig is tudtuk!”, lehet nem komolyan venni, és lehet azzal is vádolni az alkotókat, hogy nem őszinték, mert a megszólalók csaknem mindegyike a Facebook, a Google, a Youtube és más hasonló cégek korábbi munkatársa, komoly beosztásból eljött embere. A filmben az interjúk között jeleneteket láthatunk egy család életéből, az alkotók ezekben a hétköznapi jelenetekben mutatják be, hogy mit is jelent a közösségi oldalaktól való függőség. A leghatásosabb talán az, amikor a tizenéves lány összetöri a műanyagdobozt, amibe anyja az okostelefonokat összeszedte azért, hogy legalább a vacsorát együtt költhesse el a család.

A Társadalmi dilemma azért jó film, mert olyan aspektusokat is hangsúlyosan megmutat, amelyek a mindennapi közbeszédben ugyan benne vannak, de nem eléggé. Például az, hogy ha álhíreket olvasol, akkor álhíreket is kapsz – ez most, a járvány idején igen-igen fontos, mert az olyan államokban, mint India vagy Burma igen komoly problémákat okoztak, konkrétan gyilkosságok, lincselések lett a vége annak, hogy bizonyos embercsoportokat sikerült álhírekkel megvezetni. Mi még nem tartunk itt, noha a képernyőkön mindennapos a zsarolás, az erőszak, a gyerekek zaklatása, az információk okozta depresszió, az öngyilkosság. De mit tehetünk az ellen, hogy ne állandóan a telefonunkba legyünk belebújva? Nagyon sok a módszer és a lehetőség, csak éppen egyre nehezebb. Akárcsak a dohányzásról való leszokásnál: az első talán az, hogy felmérjük, mit okozunk azzal saját magunknak, hogyha továbbra sem hagyjuk abba. Ha felfogtuk ezt ésszel, akkor már megvan a kiindulópont. Az olyan egyszerű és elcsépelt, Szabó Péter-féle sablon-szövegek, mint pl. „engedd el!”, „meg tudod csinálni!”, „Te vagy a probléma kulcsa!” nem biztos, hogy működnek; néha egy egész terápiasorozat sem elég ahhoz, hogy az ember lejöjjön valamiről. Itt pedig le sem kell jönni, csak észszerűen kellene használni a dolgokat, napi időkorlátokat szabni – ám néha ez is nehéz, illetve egyáltalán nincs kivel beszélni. Az ember nem olyan lény, amely ha valamihez hozzászokik, akkor könnyű szívvel lemondana róla, és pontosan ez jelenti a legfőbb veszélyt rá nézve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.