Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.09.30

Élet a középkori egyetemeken

meeting_of_doctors_at_the_university_of_paris.jpg

Nem könnyű elképzelni, milyen lehetett a középkori egyetemek világa a könyvnyomtatás, villanyvilágítás feltalálása előtt. Arról nem is beszélve, hogy az akkori fiatalok mindent latinul tanultak...

 

AZ EGYETEMEK FELÉPÍTÉSE

Az egyetemek többsége független volt a helyi világi és egyházi hatalmasságoktól, távoli, ám nagy hatalmú védelmezőjük maga a pápa volt. A pápai alárendeltség ugyanakkor azt is jelentette, hogy az egyetemek mindenekelőtt egyházi testületek voltak, bár a tanárok közül nem mindenki volt pappá szentelve, sőt egyre nagyobb számban tanítottak világiak is az egyetemeken. Az egyetemi hallgatók és a tanárok között minden nemzet fiait megtaláljuk, ami egy csöppet sem zavart senkit, mivel az oktatás nyelve a latin volt.

A középkori egyetem négy kar volt: a szabad művészetek (artes) kara jelentette az egyetemi alapképzést. Ha ezt elvégezte valaki, akkor további három kar közül választhatott: tanulhatott a jogi karon, ahol elsősorban kánonjogot oktattak, vagy mehetett az orvosi és a teológiai karra is.

philo_mediev.jpg

MIT TANULTAK?

A tananyagokat, az oktatás időtartamát és a vizsgakövetelményeket az egyetemi statútumok (belső rendeletek) szabályozták. A diákok életkora, tanulmányokkal töltött ideje hely és idő szerint változott. Feltehetően igen fiatalon vették fel a diákokat az egyetemre. Felmerült az a kérdés is, hogy az írás megtanítása az egyetemen történt-e. A középkorban ugyanis nem választották szét világosan az oktatás fokozatait, az egyetemek sem kizárólag felsőfokú intézmények voltak. Így aztán tudunk olyan egyetemekről, ahová már nyolcévesen be lehetett iratkozni.

Az egyetemi alapképzés hat évig tartott, általában 14-20 éves kor között. Itt kétféle fokozatot lehetett szerezni: a második év végén a baccalaureatus (babérkoszorús) fokozatot, és az oktatási szakasz végén a doktori címet. Ezután kerülhetett sor az orvosi vagy jogi tanulmányokra 20-25 éves kor között. A teológiai kar különösen hosszú tanulmányokat írt elő: további 8 évet, és a teológiai doktori címet csak egy 35 évnél idősebb férfi szerezhette meg.

Az oktatás lényegében különféle szövegek tanulmányozásából, magyarázatából állt. Az artes karon az ún. hét szabad művészetet oktatták (grammatika, retorika, dialektika, asztronómia, aritmetika, geometria, zene). Szívesen tanulmányozták az ókori görög és latin gondolkodók műveit: Eukleidész geometriáját, Ptolemaiosz írásait, Cicero szónoklatait. Akik a jogi karra mentek, azok elsősorban kánonjoggal foglalkoztak, az orvosira járók pedig Hippokratész és Galénosz műveibe mélyedtek bele.

800px-hortus_deliciarum-_die_philosophie_mit_den_sieben_freien_kunsten.jpg

VIZSGÁK

Statútumok szabályozták a vizsgákat és a címek elnyerését is. Minden egyetemnek megvoltak a saját szabályai. Például a bolognai doktor két fokozatban szerezte meg a címét. Volt egy tényleges vizsgája, ami a doktorok kollégiuma előtt zajlott. Előtte a jelölt esküt tett, hogy nem próbálja megvesztegetni a bizottságot stb. A vizsgázó kapott két kommentálandó szöveget, aztán hazament, hogy elkészítse azt a kommentárt, amit aznap este nyilvános helyen (általában a székesegyházban) felolvasott a doktorokból álló vizsgabizottság előtt. Az előadása után válaszolnia kellett a doktorok kérdéseire, majd a bizottság visszavonult szavazni. Ha a jelölt sikeresen átment, elnyerte a licenciátust, azonban csak egy újabb nyilvános vizsga után kapta meg a doktori címet, és ezután kezdhetett el tanítani. A végzett hallgatót nagy pompa kíséretében a székesegyházhoz vezették, ott beszédet tartott, és felolvasott egy értekezést valamely jogszabályról, amit meg kellett védenie a diáktársai ellenérveivel szemben. Ezután a főesperes átnyújtotta neki a tanítási engedélyt, és megkapta mestersége jelképeit (nyitott könyv, aranygyűrű, tanári sipka).

 

MIRE VOLT SZÜKSÉGE EGY EGYETEMISTÁNAK?

Az egyetem már akkoriban is elképzelhetetlen volt könyvek és íróeszközök nélkül. Egy jó diáknak ezeken kívül szüksége volt éjjeli lámpára, pulpitusra, ahová a könyveit teheti, tintatartóra, lúdtollra, habkőre, kaparókésre. Az egyetemi könyvek nagyon különböztek a többi középkori könyvtől. Az írás is más volt: megjelent a zsinórírás a XIII. században, ami meggyorsította az írás folyamatát, hiszen a diákoknak jegyzetelniük kellett az előadásokon. Sőt, könyv alakban ki is adták az előadások szövegét, hogy a diákok a vizsgák idején is tudják használni őket. Ráadásul erre nagy példányszámban volt szükség egy olyan világban, amelyikben még nem ismerték a nyomtatást. Az egyetemi városokban könyvmásoló műhelyek működtek, gyakran szegény egyetemista másolókkal. Mivel ezeket a könyveket már sűrűbben forgatták, hozták-vitték, csökkent a könyv nagysága, súlya. Jóval vékonyabb, fehérebb pergamenre írtak, a nádtollat lecserélték lúdtollra, mert ez könnyebbé, gyorsabbá tette az írást. Csökkent a könyvek díszítettsége: már sorozatban gyártották az iniciálékat (= díszes kezdőbetű) és miniatúrákat (= kis méretű kép). A másoló gyakran üresen hagyta ezek helyét, hogy a szegényebb diákok is meg tudják vásárolni a kéziratot. A gazdagabbak pedig kérhették a díszítést plusz pénzért. Ezekben az egyetemi kéziratokban egyre nagyobb számban találunk rövidítéseket, lapszámozást, tartalomjegyzéket. Az egyetemek hatására végbement egy kisebb forradalom: a könyv luxuscikkből munkaeszközzé vált.

 

Forrás: https://www.emelttortenelem.hu/

 

A képek forrása:

https://en.wikipedia.org/wiki/Medieval_university#/media/File:Meeting_of_doctors_at_the_university_of_Paris.jpg

https://en.wikipedia.org/wiki/Medieval_university#/media/File:Philo_mediev.jpg

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/49/Hortus_Deliciarum%2C_Die_Philosophie_mit_den_sieben_freien_K%C3%BCnsten.JPG

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.