Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.01.09

Azóta szomorú mindig a vasárnap... (Seress Rezső élete és öngyilkossága)

seress_rezso.jpg

1968. január 11-én öngyilkosságot követett el Seress Rezső zeneszerző, zongoraművész, a Horthy-korszak egyik legnagyobb hatású előadója, aki Szomorú vasárnap című slágerével világhírnévre tett szert.

A kiváló zeneszerző, aki hosszú pályafutása során sohasem tanult meg kottát olvasni, és gyakran csak fél kézzel játszott a zongorán, 1889-ben, Spitzer Rudolf néven látta meg a napvilágot egy zsidó felmenőkkel bíró, de már kikeresztelkedett család gyermekeként. A kirívóan alacsony termetű – mindössze 156 cm magas – fiatalember egy vándorcirkuszban, artistaként kezdte meg „szórakoztatóipari” pályafutását, miután elszökött a szülői háztól. Seress tehetséges légtornásznak bizonyult, cirkuszi karrierje azonban hamar félbeszakadt, ugyanis egy előadás előtt Vecsésen – gyakorlás közben – leesett a trapézról, és kis híján életét vesztette. A fiatalember több hónapon át lábadozott a budapesti Korányi Klinikán, felépülése után pedig belevetette magát a főváros éjszakai életébe. Szomorkás melódiáinak köszönhetően Seress Rezső – vagy ahogy barátai és rajongói hívták, a „kis Seress” – neve egész Budapesten ismertté vált.

Népszerűségének köszönhetően 1925-ben Nádor József zeneszerző pártfogásába került, aki beajánlotta őt a főváros egyik előkelő mulatójába, a VII. kerületi Kulacs Vendéglőbe. Itteni keresetéből a zongorista hamarosan lakást vásárolt, ezzel egy időben pedig művészi karrierje is kezdetét vette. 1925-ben jelent meg Seress Rezső első dala, a Még egy éjszaka, mely villámgyorsan közkedveltté vált, és 16 000 példányban kelt el. A Ki volt az az asszony, akinek a szíve… kezdetű slágerrel előző sikerét is túlszárnyalta, és Budapest egyik legnépszerűbb előadója lett. Szomorkás, szentimentális melódiái – az alsóbb társadalmi rétegek zenekedvelő közönségének, az inasok, kocsisok és cselédek füttyszavának köszönhetően – betöltötték a főváros utcáit.

1925 után szinte ontotta magából a dalokat: a Szeressük egymást, gyerekek, a Csillogó hópehely, a Fizetek, főúr és a többi sláger mind-mind a Kulacs Vendéglő és a fővárosi közönség kedvencévé vált. Ezzel együtt a zongorista hiába próbált kitörni a kocsmai mulattató szerepéből; operettjét, mely a Szerelem az egész vonalon címet viselte, sohasem tudta színre vinni. A művészek körében ugyanis a férfi csak „dilettánsnak” számított, ironikus módon azonban a „kis Seress” hírnév tekintetében idővel valamennyiüket felülmúlta.

Seress Rezső diadalútja a gazdasági világválság megpróbáltatásai után, 1935-ben kezdődött, amikor egy estén Jávor László, a 8 Órai Újság rendőri riportere megkereste őt azzal a kéréssel, hogy komponáljon dalt az egyik verséhez. A költemény a Szomorú vasárnap címet viselte. A „kis Seress” – hosszas küszködés után – végül olyan dallamot írt Jávor művéhez, mely, miután nyomtatásba jutott, különös módon kelt életre: a hatása alá kerülő emberek közül többen öngyilkosok lettek, és a sláger kottája az efféle tragikus cselekedetek mind népszerűbb „kellékévé” vált Budapesten. A bizarr öngyilkosságsorozat nyomán a Szomorú vasárnap a sajtó támadásainak kereszttüzébe került, s a nóta állítólagos hatásáról szóló hírek hamarosan külföldre is eljutottak, a misztikus dal pedig világszerte ismertté, kedveltté vált.

A nóta világsikerré válásáról a zeneszerző Seress Rezső mesélt 1936-ban a Délmagyarországnak:

„Az egyik ligeti kávéházban zongoráztam, mikor bejött Jávor László fiatal újságíró. Daloltam a nótáimat és megkérdezte, hogy ki írta azokat. Megmondtam, hogy én. Nem szólt semmit, írt rólam egy cikket. (…) Aztán elkerültem a ligetből a Dunapartra és egyik este itt is felkeresett Jávor László. Mutatott egy nótát, amelynek szövegét ő írta, míg a zenéjét Rácz Zsiga cigányprímás szerezte. Az volt a címe, hogy ‘Fekete vasárnap’. A muzsika nem tetszett Jávornak és megkért, hogy írjak hozzá másik zenét. Megtetszett a szöveg, de kijavítottam a fekete szót szomorúra, mert úgy emlékeztem, hogy Fekete vasárnap című nóta már van. Mikor készen volt a muzsika, zongorálni és énekelni kezdtem a dunaparti kávéházban. Nagyon tetszett a közönségnek és egy este húsz-harmincszor kellett elénekelnem. (…) Talán hat hónap múlva – én már régen más dalt énekeltem – Kalmár Pál kezébe került a kotta. Annyira megtetszett neki, hogy mindjárt beénekelte gramofonba. Fölvette műsorába is, és már hat hónapja énekelte mindenfelé, mikor egy május végi hajnalon valamelyik minisztériumnak egyik fiatal tisztviselője agyonlőtte magát egy taxiban. Mikor az őrszemes rendőr kikutatta a halott zsebeit, pénztárcájában talált egy fényképet és mellette a Szomorú vasárnap szövegét. A rendőr jelentést írt és mellékelte a tárcát fényképpel és szöveggel. Így lett a ‘Szomorú vasárnap’ – akta. A rendőrség megindította a nyomozást és kiderítette a tényállást. A tisztviselő az egyik budai kiskocsmában egész éjjel a Szomorú vasárnapot huzatta a cigánnyal. Jókedvűen telt el az éjszaka és hajnalban – éppen vasárnap volt – beült egy taxiba, elvitette magát egy zöld zsalugáteres, fehér csipkefüggönyös ablak alá és ott az ablak alatt szívenlőtte magát. A lapok oldalas cikkben írták meg az esetet. Leközölték a verset is. Eszembe jutott a régi szegedi emlék. A temetés… Megdöbbentem… Az én muzsikám miatt? … Magam is nyomozni kezdtem és rövidesen kiderítettem én is a tényállást. A fiatalember reménytelenül szerelmes volt. Ezért lett öngyilkos. Megnyugodtam. Hogy a Szomorú vasárnapot huzatta? Hát istenem! Szép dal, tetszett neki… Aztán egy kis cseléd is öngyilkos lett. Búcsúleveléhez ő is a Szomorú vasárnapot mellékelte. Nagyon sajnáltam, de már éreztem, hogy a dalnak – nagy a sikere… Most már jön a visszhang – Amerikából. Kábel útján vették meg a dalt. Aztán Franciaország következett a sorban. Meg a többiek. Tizennyolc állam. Zenekarok játsszák, a világ leghíresebb dzsesszénekesei éneklik, a különféle rádiók világgá közvetítik, lemondtam a kávéházi muzsikálásról.”

A Szomorú vasárnapot összesen 28 nyelvre fordították le, és olyan világhírű előadók tűzték műsorukra, mint Ray Charles, Louis Armstrong, Bing Crosby vagy Frank Sinatra. A dal népszerűségét jól mutatja, hogy 1945-re Seress Rezső számláján összesen 370 000 dollár jogdíj halmozódott fel, a zongorista azonban soha nem részesülhetett e mesés gazdagságból. Miközben Nyugaton neve garanciát jelentett a sikerre, addig a Dob utcában élő „kis Seress” a zsidótörvények miatt visszavonulásra kényszerült, majd miután Magyarország belépett a második világháborúba, munkaszolgálatos lett. A legnagyobb haszon, amit a Szomorú vasárnaptól nyert, a puszta élete volt, ugyanis egy német katonatiszt, aki korábban látta a „kis Seresst” Budapesten játszani, három és fél évnyi szenvedés után megmentette őt.

Miután a háború véget ért, Seress Rezső visszatért a fővárosba, és egészen haláláig nem is mozdult ki onnan. Jóllehet, Amerikában mesés pénzösszeg, számos ajánlat és hírnév várta, ám ő sem a kommunista hatalomátvétel előtt, sem ’56 zűrzavarában nem élt a távozás lehetőségével. Eltűrte, hogy a proletárdiktatúra indexre tegye slágereit, és az Akácfa utcában, majd régi helyén, a Kulacs Vendéglőben folytatta „karrierjét.” Az ’50-es évek második felére azonban a zongorista lassan elveszítette rajongótáborát. A „kis Seress” dalai helyett már Elvis Presley és a Beatles hozta lázba a közönséget, aminek eredményeként a férfi mindinkább elzárkózott a külvilág elől, és depressziójától vezetve végül az öngyilkosságba menekült. Lakásának ablakából kiugorva próbált véget vetni életének, azonban ezt az esést is túlélte, így 1968. január 11-én, a MÁV Kórházban gipsze drótjával fojtotta meg magát.

 

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1968_januar_11_seress_rezso_ongyilkossaga/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.