Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.20

Bakócz Tamás Rómában

onpaste.20201220-193615.png

A Bakócz Tamás tiszteletére vert bronzérem előoldala

Bakócz Tamás esztergomi érsek az egyetlen magyar főpap, akinek komoly esélye volt rá, hogy pápává válasszák. Azt a kérdést szeretném egy kicsit körbejárni, hogy mennyire alakult volna másképp Magyarország történelme, ha ez bekövetkezik. Bakócz 1512-ben érkezett Rómába, II. Gyula haldoklásának hírére, tehát sorsfordító események előtt:

- két évvel a keresztes hadjáratnak induló, Dózsa György féle parasztháború előtt, melynek kirobbanásában – mint látni fogjuk – tevékeny része volt,

- öt évvel a lutheri reformáció meghirdetése előtt, amely Magyarországon is nagyon gyorsan terjedni kezdett és már a XVI. század első felében sok hívet szerzett magának és

- tizennégy évvel a végzetes kimenetelű mohácsi csata előtt (igaz, Bakócz azt már nem érte meg, hiszen 1521-ben meghalt).

Először is röviden felvázolnám, hogyan kerülhetett Bakócz a pápai trón közelébe? Hogyan válhatott ez az egyszerű, paraszti származású ember (aki a Szatmár megyei Erdődön született, ezért a korabeli források inkább Erdődi Tamás néven említik1) főpappá és évtizedeken keresztül a magyar politikai élet egyik meghatározó tényezőjévé?

A XV. század második felében Magyarországon jelentős változások mentek végbe, ugyanúgy korforduló ez a térségben, mint Európa többi részében. Új formák, új eszmények diadalmaskodtak a régiek felett, a lovagkor ideje leáldozott és elterjedt a reneszánsz. A viator mundi – mennyei hazába tartó zarándok helyett új eszmény került előtérbe: a faber mundi – a világ alkotója és ura. Az újjászületés csíráit néhány Itáliából ideszakadt művész, olasz földön megfordult főpap hintette el, de az új típusú műveltség, felfogás Mátyás király személyében, az ő udvarában diadalmaskodott. Hozzátenném, hogy Mátyás még ötvözte magában a két (egymást váltani készülő) korszak – lovagkor és reneszánsz – fő jellemzőit. Hatalmas önbizalma, lendületessége, kíméletlenségig erélyes, de lehetőségeit józanul mérlegelő célratörése, sokoldalúsága, műpártolása, egész életérzése egytől-egyig reneszánsz vonások, ugyanakkor lovagi módra a cseh viszályt párbajjal akarta elintézni, undorodott a besúgástól, megvetette a cselszövést, a mérget és a többi reneszánsz fegyvert, mindezek viszont a lovagkori eszmények maradványai.

A Mátyás halála utáni zavaros korban már könnyebb tiszta reneszánszos formákat találni. Tulajdonképpen Bakócz Tamás életpályája is a reneszánsz hatásának megnyilvánulása – gyakorlatias gondolkodása, tettrekészsége, kíméletlensége egytől egyig vérbeli reneszánsz embert sejtetnek.

Tudjuk, hogy egyáltalán nem szégyellte alacsony származását, inkább büszke volt rá. Egy 1501-ben kelt oklevelében szinte hivalkodva jegyezte meg, hogy „őt, a kunyhóból és alacsony családból, alacsony vagyis nem-nemes szülőktől származottat, egészen a bíbornoki rangig magasztalta fel a gondviselés.”2 Apja, Ferenc nagy valószínűséggel kerékgyártó volt, legalábbis az idősebb fiának, Bálintnak adományozott címer szerint.3 A reneszánsz idején terjedt el, hogy a származás nem olyan fontos, mint addig gondolták, helyette az egyéni értékek kerültek előtérbe. Humanista műveltséggel rendelkezett: tanulmányait Szatmáron, a domonkosok iskolájában kezdte meg4, majd külföldi egyetemeken (Krakkó, Ferrara, Padova) folytatta5.

Hazatérése után Veronai Gábor, erdélyi püspök közelében tevékenykedett, ahol befolyásos emberekkel ismerkedett meg, sőt csakhamar a király figyelmét is magára vonta. 1474-ben, amíg Mátyás a törökök elleni harcra készült, a lengyel király és fia, Ulászló 80.000 fős sereggel megpróbálták elfoglalni Sziléziát. A király 8000 vitézzel Boroszló védelmére sietett, de tanácsosai eltérő véleményen voltak a követendő taktikáról. Bakócz Tamás azt javasolta a jelenlévő Veronainak, hogy a város falain kívül, de azok közelében, a külvárosban üssenek tábort, mert így a sereg olyan előnyökben részesül, amelyeket egy nagy város nyújthat, azok nélkül a hátrányok nélkül, amelyek zárt falak között az ostrom következményei lennének.6 A püspök-kancellár továbbította az ötletet Mátyásnak, aki alkalmazta azt.7 Bakócz ennek következtében a király környezetébe került.8

Már fiatal korában kitűnt eszességével, mégis éveken keresztül szerény állásokkal kellett megelégednie: béke idején kancelláriai szolgálatot teljesített, háború idején pedig elkísérte Mátyást hadjárataiba. Később a királyi titkár magas állását foglalta el, majd a kancellár helyettese lett, távollétében pedig ő vezette a kancellária ügyeit.9 Egyre nagyobb befolyásra tett szert az udvarban azáltal, hogy minél inkább Mátyás bizalmába férkőzött, amihez jó diplomáciai érzékre és nagy rugalmasságra volt szüksége.

Hamar felismerte, hogy Corvin János, Mátyás törvénytelen fia sosem fog Magyarország trónjára kerülni, mint ahogy Beatrix királyné sem, mégis színleg az utóbbi pártjához csatlakozott.10 Közreműködött Beatrix unokaöccse, a 7 éves Hippolyt esztergomi érseki kinevezésének a pápánál való megerősítésében, amiért jutalmul a győri püspökséget kapta.11 Bakóczé volt emellett a titeli prépostság, a királyi titkár hivatala, amelyhez a királyi tanácsos címe társult.12

onpaste.20201220-193936.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bakócz Tamás aláírása

A győri püspök meggyőződött közben arról, hogy János trónöröklésének ellenzésével saját állását és jövőjét semmisítené meg, támogatni látszott tehát Mátyást ilyen irányú törekvéseiben.13 Mátyás méltó módon megjutalmazta őt a „zavartalan együttműködésért”. Az Erdődi-Bakóczok részére történt címeradományozás megújítása (megerősítése) alkalmával így nyilatkozott Tamás püspökről:

„Hűségét, ragaszkodását és buzgalmát kezdettől fogva tapasztaltuk, mióta pedig titkainkba beavattuk, tanácsunkba meghívtuk és a legfontosabb ügyeket bíztuk rá, még inkább meggyőződtünk arról, hogy kiváló bölcsességgel párosult hűsége és szolgálata mind személyünknek, mind országunknak legnagyobb hasznára válik.”14

Mátyás halála után, melynek Bakócz is tanúja volt15, nyilvánvalóvá vált, hogy Corvin Jánost nem lehet királlyá koronázni. Azáltal, hogy az elhunyt király törvénytelen fiának támogatását megtagadta, lényegében feladta a nemzeti királyság eszméjét. Nem maradt más, mint a Habsburg és Jagello dinasztiák között választani. A váradi püspök könnyen meggyőzte a magyar főrendeket arról, hogy a cseh királyra szavazzanak, a győri püspököt a kancellári tiszt ígéretével állítva maga mellé.16 Mégis a váradi és győri püspökök elvállalták Corvin János trónigényének országgyűlés elé terjesztését.17 Eljárásukra nincs mentség, az sem igazolhatja, hogy a trónkövetelők megbízottainak szónoklatait jelentéktelen formalitásnak tekintették.

Ulászló megválasztásának útjában az egyetlen akadályt az özvegy királyné jelentette, aki azzal a feltétellel ajánlotta fel támogatását, ha az feleségül és (lényegében) uralkodótársául veszi.18 A váradi és győri püspökök becstelen módon óhaja valóra váltásával  kecsegtették, amikor szükség volt rá, később azonban visszautasították igényeit. Beatrix elhallgattatására Bakócz még az esküvői szertartás profanizálásától sem riadt vissza, amelyet Mátyás özvegyének udvarában titokban hajtottak végre.19 A cseh király habozás nélkül ráállt erre a kétszínű játékra.20 Ulászló megkoronázása után Bakócz Tamás elnyerte az áhított kancellári tisztet21, és amilyen önmegtagadással szolgált addig Mátyásnak, olyan önérzettel kezdett el „uralkodni” az új uralkodó felett és helyett. A győri püspök kancellári minőségében létrehozta a Miksa német-római császár és Ulászló közötti, 1491. november 7-i örökösödési egyezséget, amely a következő évi országgyűlésen óriási felháborodást váltott ki.22 Szintén 1491 őszén megüresedett az egri püspökség és Bakócz természetesen igényt tartott rá.23 VI. Sándor pápa azonban a püspökséget Sforza Ascanio bíborosnak adományozta. Beatrix kérésére, aki Bakócz támogatását remélte megszerezni ezzel a lépésével, Sforza visszakozott és megszakította alkudozásait a püspökkel.24

Bakócz Tamás, mielőtt még egri pozícióját megszilárdította volna, máris az esztergomi érsekségre vetett szemet. Miután Estei Hippolyt herceg 1494 tavaszán királyi engedéllyel 8 hónapra apja udvarába ment, távollétében ellenségei megindították érsekségtől való megfosztásának akcióját, de ez I. Habsburg Miksa közbenjárására leállt. Az 1495-ös országgyűlés végzései szintén ellene irányultak. Bakócz azt javasolta Hippolytnak, hogy engedje át neki az érsekséget az egri püspökségért és Olaszországban maradásának lehetővé tételéért cserébe. Az 1497 végén tartott konzisztóriumon a pápa elfogadta a cserét.25

Ez a kivételes egyéniség a magyarországi egyház élére került ilyen módon. Kancellári hivatala és személyes befolyása politikai téren is vezető szerepet biztosított számára. Emellett a hatalom kivételes zálogát, a Szent Koronát is birtokolta, melynek őrzésével – Visegrád várával együtt – az 1493-as országgyűlés bízta meg őt és Szapolyai Istvánt.26

Úgy a magánszférában (hatalmas vagyona miatt), mint a közélet terén számos ellenséget szerzett magának az érsek-kancellár. A vele szemben érzett elégedetlenség a rákosi országgyűlésen tetőzött, amelyen a köznemesek testületileg követelték, hogy a Szent Koronát vegyék ki a nádor és Bakócz kezeiből, egyházi ember világi tisztséget ne viselhessen, a püspökök állandóan egyházmegyéjükben tartózkodjanak és egynél több javadalmat ne birtokolhassanak. A király látszólag teljesítette ezeket a pontokat, de Bakócz Tamást továbbra is tüntetően kancellárjának nevezte27 és az esztergomi érsekségbe is beiktatta. Az országgyűlés minden végzése és a nemesek összefogása sem volt képes megingatni pozícióját, és ezentúl is ő kormányozta az országot.28

Erős kézzel irányította Magyarország külpolitikáját. Ulászlónak a törökellenes szövetségbe való belépését Beatrixszal kötött házasságának érvénytelenítésétől tette függővé, amit a pápa 1501 januárjában meg is tett. Pár hónap múlva a pápa, Velence és Magyarország szövetséget kötöttek.29 Az 1500. szeptember 20-án tartott konzisztóriumban az esztergomi érsek Velence közbenjárásával bíborosi rangot kapott.30

1502 tavaszán VI. Sándor pápa és a vele szövetségben álló hatalmak támadást akartak indítani a Török Birodalom ellen, amelyet a szultánnal időközben kibékült Velence meghiúsított. Mivel a Signoria továbbra is fenn akarta tartani a jóviszonyt Magyarországgal, felajánlotta Bakócznak közreműködését a konstantinápolyi pátriárchai méltóság megszerzésében. Ez csak hosszas alkudozások révén sikerült. VI. Sándor pápa két ízben is a saját rokonai közül emelt valakit erre a rangra. Utóda, II. Gyula azt a törvényt iktatta be, miszerint a pátriárchai címek az állandóan a római kúriánál tartózkodó bíborosokat illessék. A velencei származású Cornarót nevezte ki pátriárchává, de ő lemondott Bakócz javára, így a pápa végül is 1507 októberében az esztergomi érsekre ruházta ezt a méltóságot.31 Tamás érsek is megtett mindent a velencei szövetségesért32, mivel segítséget remélt tőle Szent Péter székének elnyeréséhez.

Láthattuk, hogy Bakócz lelki szemei előtt egyetlen cél lebegett: a minél nagyobb hatalom megszerzése, ezért mindig azokkal tartott, akiktől támogatást remélt és miután már nem volt szüksége az illetőkre, lelkifurdalás nélkül elárulta, illetve kijátszotta őket egymás ellen. Az ókori eredetű „divide et impera” elve – melynek értelmében az ellenfelek közül egyeseknek ígérve valamit, míg a többieknek nem, soraik megbonthatóak, így külön-külön könnyebben legyőzhetőek, illetve ellenőrzés alatt tarthatóak – az ő mottója is lehetett volna. Jól tudta, hogy a pápai trón megszerzésére csak akkor van esélye, ha II. Gyula halálának idején Rómában tartózkodik, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy távolléte alatt a pécsi püspök teljesen megszilárdítaná a király felett gyakorolt hatalmát, s ha kudarcot vallana, soha nem lenne képes visszaszerezni tekintélyét. I. Miksa (1508-tól német-római császár), néhány római bíboros és Velence biztosították őt támogatásukról33, ez adott erőt neki a nagyszabású vállalkozásához, mondhatnánk: mindent egy lapra tett fel. Taurinus István, az esztergomi érsek közeli munkatársa, aki elkísérte őt a római útra, leírta, hogy Bakócz csak hosszú vívódás után, úgymond belső sugallatra hallgatva vágott neki az útnak:

„Íme Tamás prímást - ki nagy ember a bíborosok közt;
címere szarvaskép, élő ágas-bogas aggancs;
romlásmarta Bizánc főpapja, civódva civódó
Pannonián szolgál kancellárként a királynak –
álmában kétség mardossa, a könnyei hullnak.
Közben a Jólélek szólítja, meginti erősen,
élemedett idején így küldi veszélyes utakra:

- Vén ember, ne hibázz és jósjeleket sose vess meg.
Nagy fáradságnak bízvást megjő a jutalma.
Nincs lehetetlenség számodra, az Isten, a csillag
támogat és a hit, óv a tapasztalat és a szerencse:
minden, amit kívánsz, ami jár neked, íme, tiéd lesz.
Rajta, tehát kelj fel, próféta se sokra jut otthon,
külső országban várják csak igaz becsüléssel.

Messzire mégy s látod Rómát a hegyek tetejében,
melyről azt mondják, nincs szentebb város a földön (...)

Fölserkenti e szó. Ősz fejjel az útnak eredt most,
éri Velencét, majd tengerre hagyatkozik onnan
és követül bevonul Rómába, kíséri sok ember.” 34

A pápa betegségének hírére útnak indult Esztergomból, de lassan haladt az úton. 1512. január 26-án – vagyis majdnem négy hónappal Esztergomból való elutazása után – ért az örök város falai alá.35 Ünnepélyes bevonulása Rómába, saját hatalmának és gazdagságának fitogtatása, a szereplés és önérvényesítés ezen iskolapéldája fejlett pszichológiai érzéket tételez fel az esztergomi érseknél, mivel abban a korban a „kifelé való élet” jóval intenzívebb volt, mint manapság és az életérzés csak az ünnepségek, felvonulások segítségével tudott igazán érvényesülni.36 Csakugyan sikerült a rómaiaknak szemkápráztató látványt nyújtani, melyet egy szemtanú a következőképpen írt le:

„Legelöl jött negyven megterhelt öszvér, fehér és sárga sávos takaróik közepén a bíboros címerével: félig tört pajzson fél szarvas kék mezőben. Az egyformán felszerszámozott öszvérek szép látványt nyújtottak. Ezután következett a kíséret. Élén három ragyogó öltözetű lovas, szép török-brokát kelméből készült ruhában, melynek jobb ujja gazdagon volt hímezve és gyöngyökkel kirakva; drágakövekkel, gyöngyökkel és arany hímzésekkel díszített magyar süvegekkel; török lovaik szerszáma ezüsttel és hímzésekkel volt díszítve. Utánuk tizenhat szép lovas jött, akik közül hatan lándzsákra illesztett vörös-fehér zászlócskákat lobogtattak; kilencen vállig érő tollforgót viseltek fövegükön; díszes takarókkal borított ötven lovat vezettek kötőféken. Ezeket tizenöt lándzsás és nyolcvan más lovas követte, párosával haladtak. Posztó öltözéküket elöl a zsinórdíszítések és a gombok majdnem egészen elborították; a jobb ujjak arany hímzésekkel és gyöngyökkel voltak díszítve. Ezüst hüvelyű kardjuk, tőrük és handzsárjuk széles ezüstövről függött alá. Csizmáikon, melyeknek magyar divat szerint még a szárai is ezüsttel voltak kivarrva, ezüst sarkantyút viseltek. A lovak gazdag, bár durván megmunkált, ezüst szerszámokkal voltak ellátva. Sok szép török és magyar lovat lehetett látni. A felsoroltakon kívül, akik a leírt rendben jöttek, még sokan voltak.”

A menetnek a város kapujától, régi szokás szerint, egyenes úton kellett volna Bakócz szállására vonulnia. De II. Gyula nem tudta leküzdeni kíváncsiságát, ezért az ő kívánságára a kíséret nagy része a Vatikán felé került, és a pápa ablakai alatt haladt el.

Két nap a hosszú út fáradalmainak kipihenésére szolgált. Január 30-ára volt kitűzve az ünnepélyes fogadtatás, mely alkalommal a prímás azzal lepte meg Róma lakosságát, hogy még nagyobb pompát tudott felmutatni, mint az előző alkalommal. A hajnali órákban, kíséretével együtt, a városkapu (porta del popolo) elé ment ki; ott bevárta az üdvözlésére érkező bíborosokat és udvari méltóságokat, akik között a pápa unokaöccse, Niccolo della Rovere herceg is megjelent. Az ő kíséretükben vonult be a lakosság sorfala között a vatikáni palota felé.

„Ez a bevonulás – írja egy szemtanú – olyan pompás és fényes volt, hogy hozzá hasonlót évek óta nem láttak. A kíséret fényes ruházatának, a lovak díszes szerszámainak leírására nem vállalkozhatom; hogy ezt tehessem, száz szemre lett volna szükségem, mert a lovak patáitól a lovasok a fejük tetejéig mindenféle dísszel voltak borítva. Mégis megkísérlem néhány öltözet és ékesség leírását. Legelől igen gazdagon öltözött főrangú urak jöttek, mint mondják, a bíboros és a magyar király rokonai. Magyaros ruháik aranybrokát és különböző színű selyemszövetekből készültek; némelyek fehér róka, nyest és cobolyprémmel voltak szegélyezve, a mellrészt és az ujjakat arany és ezüst díszek borították. Különféle, részben bizarr alakú süvegek voltak láthatók, egytől egyig drágakövekkel, gyöngyökkel és arannyal gazdagon ékesítve. Többen vastag aranyláncot viseltek. Mindenki bámulta a nagy pompát. Leírhatatlan a gyönyörű paripák fényes felszerelése: az ezüst szerszámok, a gazdagon aranyozott ezüst kengyelvasak, zabolák, a lovak nyakáról lecsüngő ezüstláncok, az ezekre illesztett aranyozott ezüstlemezek és egyéb díszek gazdagsága. A magyar kíséret után a bíborosok következtek, legvégül maga Bakócz Tamás, szép almasárga lovon, bíborosi palástban, két bíboros társa között”.37

Több epigramma íródott abban az időszakban, amely ezt a demonstratív pompakifejtést gúnyolja ki, például:

„Melyik a világ legerősebb vára? A Vatikán. Mert Makedón Fülöp arra vállalkozott, hogy egyetlen arannyal megrakott szamárral elfoglalja a legerősebb várat, de Strigoniónak (Bakócz Tamást nevezték így esztergomi – lat. Strigonium – székvárosáról) mégis negyven arannyal megrakott öszvérre van szüksége, hogy elfoglalja a Vatikánt.”38

Bakócz célja az volt, hogy ünnepélyes bevonulásával minél nagyobb feltűnést keltsen. Jól tudta, hogy a külsőségek, a szemkápráztató látvány mély benyomást gyakorolnak a tömegekre. Lényegében a hatalom és gazdagság, a bőkezűség és jó ízléssel párosuló fényűzés színében akarta magát bemutatni, hogy ilyen módon is igazolja jogosultságát a pápai trónra, amelyek birtokosaitól Róma népe királyi pompa kifejtését, a művészek és kézművesek foglalkoztatását remélte a későbbiekben. Komoly esélye volt a pápai trón elnyerésére, mint azt a II. Gyula pápa halála után forgalomba került gyászversek egyike is tanusítja:

„Kiről van szó? Kit emlegetnek inkább
Hogy csel és árulás nélkül pápává lesz?
Az esztergomit, Fliscot, Riariót és Grimarit. 
Halántékukat erények koszorúja övezi.

Az első bátor, gazdag és hatalmas.
A második a becsületesség ragyogó tükre. 
A harmadik éles és fennkölt elméjéről híres. 
A negyedik a tudomány tündöklő apja.”39

Minden politikai ténykedése, megvesztegetési kísérletei ellenére azonban Medici Jánost választották pápává, aki X. Leó néven foglalta el Szent Péter székét.40 Maga II. Gyula is ezt óhajtotta, halálos ágyán ugyanis arra kérte a bíborosokat, hogy ne válasszák meg utódául a magyar prímást, de nem nevezett meg helyette egy konkrét személyt. Az 1513. március elején összeült konklávéba 25 bíboros vonult be. Közülük 18 olasz, 3 spanyol és 1-1 magyar, francia, angol és svájci volt. Az ünnepélyes megnyitó szentmisét Bakócz Tamás celebrálta a Szent Péter- katedrálisban. Az első szavazáskor a valenciai (spanyol) bíboros 13, Bakócz pedig 8 szavazatot kapott. Az olaszok azonban gyorsan összefogtak az idegenek ellen, és a második menetben Giovanni Medici már megkapta a szükséges kétharmados többséget, így X. Leó néven ő lett a következő pápa.41 A választás után – a korábbi megállapodás értelmében – sorshúzás alapján szétosztották a római kúria és a pápai állam főhivatalait az egybegyűlt bíborosok között. Bakócz egyebek között Bologna és Viterbo kormányzóságát is megkapta.42

Bakóczhoz hasonlóan X. Leó is igazi reneszánsz jelenség volt. Pápaságát találóan jellemzi megválasztásakor tett kijelentése: „Élvezzük a pápaságot, amit Isten adott nekünk!” A középkor hajnalán ugyanezt I. Gergely még szolgálatnak fogta fel, X. Leó szemében már elsősorban az élvezet számított. Kortársai jellemzésének megfelelően világias, reneszánsz ember volt, akit a humanista művészetek, a kultúra és a szellemi élvezetek mellett más nemigen érdekelt. Firenzei reneszánsz nagyúr maradt a pápai trónon is. Nem véletlen, hogy az ő pontifikátusa idején került sor Luther Márton fellépésére is.43

A kudarc után az esztergomi érsek nem akart hazamenni, hogy ne lássa kárörvendő honfitársait, de attól is félt, hogy nem fogja tudni visszaszerezni befolyását a bábkirály Ulászló felett. De X. Leó pápa – részben azért, hogy szabaduljon még mindig potenciális riválisától – teljhatalmú legátusává (követévé) nevezte ki és keresztes hadjárat szervezésével bízta meg44, nemcsak a magyar és lengyel király uralma alatt álló területeken, hanem Észak-Európa összes országában is:

„Nagy, leveles tiszttel méltatta ez is a magyarunkat,
fölvállalta Tamás akaratlanul és haza indult,
hogy hamarost a királyt szolgálja, s a drága hazának 
romladozó dolgát ismét jó rendre segítse.”45

onpaste.20201220-193915.png

I. Nagy Leó és Attila találkozása (Raffaello, vatikáni stanzák)

Miután Bakócz útnak indult Magyarországra, Leó pápa méltó emléket állíttatott az esztergomi érsektől való szabadulás feletti örömének. A vatikáni stanzákban tekinthető meg Raffaello Santi Attila Róma falai alatt című 1513-1514 körül készült festménye, melynek cselekménye mindenki számára ismerős kell legyen: arról szól, hogy I. Nagy Szent Leó pápa Attila elé járul és visszavonulásra készteti.46 A legenda szerint Attilával való találkozása előtt Leó egy különösen finoman megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, és a következőket mondta: „Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az Élet igéjének befogadására is.”47 Ez az elbeszélés azért is releváns a mi történetünk szempontjából, mert amikor Bakócz megérkezett Rómába, minden szemtanú méltatta a magyar prímás kíséretének pompáját, mégis tartottak megválasztásától, mert nem volt elég kifinomult, elég itáliai a számukra (bár gazdagsága ámulatba ejtette őket, a „durva”, „durván megmunkált”, „furcsa formájú”, „idegen” kifejezések gyakran szerepeltek leírásaikban, véleményem szerint nem véletlenül). Egyesek szerint Giovanni Medici azért is vette fel a Leó nevet, mert így akart tisztelegni nagy veszedelmet elhárító elődje előtt48, ez a névválasztás tehát a reneszánsz műveltség diadalát fejezi ki minden barbár (mégha közhasznú) dolog felett is. Ez a gondolat jelenik meg a Herczeg Ferenc Az élet kapuja című, Nobel díjra jelölt regényének lapjain:

„Te, boldog Róma, soha nem is sejtetted, hogy álmodban egykor minő veszedelem árnyéka vonult el fölötted! Ha nem Lorenzo il Magnifico fia, hanem a Szatmár megyei kerékgyártó fia vonul ünnepi menetben a Vatikánból a Lateránba, akkor talán ma is csorba még a koronád! Akkor a világ medencébe gyűlt aranya nem ékesíti kőhomlokodat halhatatlan freskókkal, mozaikokkal és stukkókkal, hanem keresztény katonák meztelenségét ruházza fel. A tüzes érc nem szoborművek, hanem ágyúk együgyű formájába dermed. A Tiberis száz márványoszlopos palotája helyett lapos és komor várak emelkednek a Száva iszapos partján.”49

Azt, hogy a festményen szereplő Attila mennyire hasonlít Bakóczra, megállapítani nem nagyon lehet (a festő különben láthatta az esztergomi érseket élőben, tehát tudta, hogy néz ki), az viszont tény, hogy I. Leó pápa X. Leó arcvonásait viseli. 1514 márciusában Bakócz megérkezett Buda alá, ahol a gyermek Lajos király vezetésével a főpapok és főurak elébe mentek, hogy a fővárosba vezessék. Ez is kiemelkedően magas rangjára világít rá:

„Most mihelyest odaért külső kapunak küszöbére,
bíborszín fövegét föltette fejére Tamás úr,
s mint fejedelmi személy, úgy ment fejedelme elébe.
Épp odaért Lajos is, Magyarország zsenge királya.”50

Nem sokkal azután ravasz, sokféleképpen értelmezhető kitételeket tartalmazó bullában meghirdette a keresztes háborút Magyarországon.51 Mivel a vállalkozás sikerre vitelében személyes ambíciók fűtötték52, magának tartotta fenn a hadvezér kinevezésének jogát: választása Dózsa Györgyre, arra a székely hadnagyra esett, aki egy török kapitánnyal folytatott sikeres párbaja miatt nagyon népszerű volt és származásánál fogva is közel állt azokhoz, akiket vezetnie kellett.53

Ennél kedvezőtlenebb pillanatot keresztes hadjáratra keresve sem lehetett volna találni. Egyrészt senki sem támadta Magyarországot (a törökök épp a perzsák legyőzésével voltak elfoglalva), másrészt várható volt, hogy mivel a magyarok voltak a kezdeményezők, büntetőhadjáratot fognak indítani ellenük, márpedig abban az időszakban a török haderő egyszerűen megállíthatatlan volt, amint ez a későbbiekben be is bizonyosodott.

Bakócz felhívására az egész ország mozgolódni kezdett. Jobbágyok, kézművesek, szegény kisnemesek és papok tömegesen siettek a kitűzött gyülekezőhelyekre, de távolmaradtak  a földbirtokos nemesek, sőt megakadályozták jobbágyaik eltávozását is. A keresztesek táborában egyre nőtt az ingerültség, a nemesek udvarházai, kastélyai és a városi polgárok elleni támadások napirenden voltak. Csakhamar a pápai legátus is felismerte a veszélyt, de a gyülekezést és fegyverkezést betiltó körlevele nem tudta megakadályozni sem a parasztháború kitörését54, sem pedig a véres következményeket.55

Taurinus István Stauromachia (közismert nevén: Paraszti háború) című eposzában leírta a felkelés történetét. Mivel ő Bakócz titkára volt, első kézből ismerte a történteket és ez meg is látszik költeményén. A sikertelen római úttól a parasztháborút követő megtorlásig (Dózsa kínhalála) mutatja be a történteket. Lényegében pártfogójának, az esztergomi érseknek a védelmére, az ő szerepének tisztázására írta ezt a művet, így hát műve eléggé parasztellenes hangulatú lett. Noha a szerencsétlen végkifejlet nem tekinthető a vállalkozás szükségszerű fejleményének, sokkal inkább a szervezők hatalmától független okok, körülmények idézték elő, az 1515-ös országgyűlésen mégis Bakóczot tették felelőssé a történtekért és elrendelték, hogy paraszt származásúakat a király ne emelhessen többé püspökké vagy érsekké és azt is, hogy az ilyeneknek a tizedfizetést bárki megtagadhassa.56

Az esztergomi érsek nem hagyta el többé hazáját. Bár Ulászló halála után a fiatal Lajos király vezetése alatt kormányzó tanácsba 1518 őszén őt is beválasztották, hatalma, tekintélye a megboldogult uralkodóval együtt szállt a sírba; öregkorára szinte teljesen kicsúsztak kezéből az államügyek. 1521. június 15-én hunyt el végelgyengülésben.57

Bár soha nem volt koronás uralkodó, az ország tényleges irányítójának számított II. Ulászló trónrakerülésétől egészen a Dózsa által vezetett parasztháború kitöréséig. Machiavelli A fejedelem című műve érdekes módon 1513-ban íródott, nem sokkal azután, hogy Bakócz Róma „meghódítására” indult (igaz ugyan, hogy csak jóval később adták ki). A fejedelem alakját Bakócz Tamásról is mintázhatták volna, hiszen a könyv arról szól, hogyan kell az erkölcsi elveket teljesen alárendelni a célszerűség, a cél elérése által és érdekében diktált szempontoknak, amit az esztergomi érsek több ízben meg is tett. Machiavelli nem lát kapcsolatot az etika és a politika között. A fejedelemnek azon kell lennie, hogy könyörületesnek, vallásosnak, becsületesnek és erkölcsösnek lássák, ám a valóságban kötelességei nem teszik lehetővé az említett erények gyakorlását. A hatékony vezető személyiségjegyei tehát a következők: kész utánozni a „nagy emberek” viselkedését, tetteit (Attila Róma falai alatt), képes bemutatni, hogy a kormányzás miért és miképpen szükséges a népjóléthez például azáltal, hogy a gyeplő elengedésével átmenetileg szabad utat enged a csőcseléknek (pl. 1514 – Dózsa által vezetett parasztháború), foglalkozik a hadviselés művészetével, de csak az állam fenntartása érdekében (jelentős szerep a törökellenes küzdelemben), tudomásul veszi, hogy az álnokság és a bűn a hatalom fenntartásának szükséges eszközei, javait körültekintően használja fel (a tömeg elkápráztatására, ha éppen arra volt szükség), valamint elég bölcs ahhoz, hogy csak nagyon ritkán kérjen tanácsot másoktól (Taurinus szerint inkább égi jelekre, sugallatra hallgatott, nem másokra).58

És most – Bakócz Tamás hihetetlen magasságokba törő életpályája bemutatásának végén, melynek csúcspontja vitathatatlanul a pápaválasztáson való részvétele volt – visszakanyarodnék a bevezetőben felvetett kérdéshez: mennyiben alakult volna másképp Magyarország történelme, ha megválasztják őt pápának? Véleményem szerint a középkori magyar királyság hanyatlása, amely Mátyás halálával kezdődött, megállíthatatlan volt és a bukás szintén elkerülhetelenül bekövetkezett volna, még ha pár évvel később is. Herczeg Ferenc adta Bakócz szájába a következő fatalista gondolatokat:

„Isten ezúttal nem volt velünk, és így minden ellenünk volt. Én egész életemben azt tapasztaltam, hogy nekem minden sikerül, amit a magam hasznára próbálok, de kudarcra kudarc ér, mihelyt az ország érdekét akarom szolgálni. Szerencsés ember én csak addig voltam, amíg fiatalos önzéssel magam is pusztítottam az ország erejét. Amióta óvni és erősíteni akarom, azóta üldöz a balsors. Néha megrettenek, ha erre gondolok. Egy ismeretlen hatalom irgalmatlan következetességgel készíti elő Magyarország romlását. Mi mindnyájan, akarva, nem akarva is eszközök vagyunk az ő kezében.”59

A századforduló, amely Bakócz felemelkedését is magával hozta, korforduló volt. Bizonyos, a XVI. század első felében bekövetkező elkerülhetetlen események magvait réges- régen elvetették már; maguk az emberek is érezték, érezniük kellett, hogy valami véget ér, egyszersmind valami új kezdődik el. Nagyon érzékletesen mutatja be ezt Huizinga A középkor alkonya című könyve, miszerint Itáliát leszámítva, „a XV. század szívében még középkori. Az élet hangszerelése még nem változott meg. (…) De végét járja egy nagy és erős kultúra, ugyanakkor és ugyanott új dolgok születnek. Az ár megfordul, az élet színe változni kezd.”60 Szintén Huizinga írta: „A reneszánsz ember becsület és dicsőség utáni vágya lényegében azonos a korábbi idők lovagi becsvágyával, csak lerázta magáról a hűbéri formákat és antik tógát öltött.”61 – ezek a sorok az esztergomi érsekre is igazak voltak. Reneszánsz főpapnak kell őt tekintenünk, legalább annyira, mint nagy ellenlábasát, Giovanni Medicit. Az esztergomi érsek tehát, ahogy azt többször is kihangsúlyoztam, saját korának szülötte volt, Machiavelli fejedelmének megtestesülése (még ha nem is koronázták királlyá), elsősorban saját, minden áron való érvényesülése foglalkoztatta, modern kifejezéssel karrieristának mondhatnánk. Nem valószínű, hogy kiállt volna bajba jutott hazája mellett, ha a szükség úgy hozta volna, bár Herczeg Ferenc már idézett műve alapján szeretnénk őt másnak látni.

„Azt lehetne mondani: a magyarok ma az Élet Kapujában ülnek. A kapun túl van az ő nemzeti jövendőjük, a kapun innen a pogány rabság, a nyomorúság, a pusztulás. Ezt a kaput csak Szent Péter kulcsaival lehet megnyitni. Ezért követett el Bakócz Tamás mindent, hogy kezébe kapja a szent kulcsokat.”62

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Bakócz mai viszonylatban is idős embernek számítana a maga 73 évével (hát még a XV-XVI. században, amikor az átlagéletkor jóval alacsonyabb volt!), ennyi volt ugyanis 1513-ban, amikor a pápai trónra pályázott. Tudjuk azt is, hogy megválasztása esetén még 8 évig lett volna Krisztus földi helytartója, 1521-ben ugyanis meghalt. Az ő tiszteletére vert bronzérem előlapján saját képmása látható, hátán – jellemző módon – a delfinen álló Fortuna, amint a háborgó tengeren is biztosan halad előre a hullámok között, a következő felirattal: „Istennő vagyok, az erény mellé joggal helyezett kísérő.”63 Életútján valóban páratlan szerencsével gyűrte le az akadályokat, de hibás volt a központi hatalom és a magyar király tekintélyének meggyengülésében a külföldi hatalmak előtt. Bátorsága, tettereje nem állt arányban ambícióival, emberismeretével és kombináló képességével. Politikai téren talán negatív jelenségnek számít, de rendkívüli akaraterejével, magasröptű elképzeléseivel, magyar kortársai között példátlanul fejlett művészeti ízlésével64 az egyik legjelentősebb reneszánsz egyéniségnek tekinthető. Hibáiban és erényeiben egyaránt a korszellem, a humanista életérzés pozitívumai és negatívumai jutottak kifejezésre, ezért nem lehet életművét egyértelműen elítélni vagy felmagasztalni.65

Tudjuk, hogy végrendeletében, az egyházon és családján kívül, óriási összeget hagyott a királynak a végvári rendszer megerősítésére, amelyet már halála után tíz nappal kikértek. A török veszély miatt ingó hagyatékát – asztali készleteket, bútorokat, ékszereket, szőnyegeket, kelméket – lefoglalták és kereskedők prédájává tették. Így – ha más módon nem is – élete során felhalmozott vagyonával mégiscsak a hazáját szolgálta, bár Magyarország sorsának beteljesedését, ha akarta volna, akkor sem lett volna képes megakadályozni.66

onpaste.20201220-194008.png

Bakócz Tamás szobra Erdődön

 

Jegyzetek

1 A Bakóczok Erdődi neve tehát nem az Erdőd-nemből származik, ahogy azt korábban feltételezték, hanem a kor általános szokása szerint a helységnevet vették fel családnévként. Ezt bizonyítja a Bakócz család címerlevelében található „dicti de Erdewd” kifejezés is (vö. Botka Tivadar: „Adalékok az Erdődi Bakócz-család elsőkori elágazásához”. Századok IX. (1875), 550.o.

2 Ld. Kandra Kabos: „Bakacs Tamás saját vallomása származásáról”. Századok IX. (1875), 136.o.

3 Az 1459. szeptember 3-án kelt címeradományozó oklevél szövegét ld. Századok IX. (1875), 547-556.o.

4 Vö. Fraknói Vilmos: Erdődi Bakócz Tamás élete (Magyar történeti életrajzok V.) Bp. 1889, 6.o.

5 1464-ben a babérosok sorába vették fel, 1470-ben tudori ragfokozattal tért vissza hazájába ld. uo. 8-9.o.

6 Vö. Bonfini Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford. Kulcsár Péter. Bp. 1995, 787.o. (4.3.135).

7 Az anekdota valószínűnek tűnik. Bakócz 1470 körül tért vissza ferrarai tanulmányaiból. Francesco Fontana 1490-es feljegyzése is úgy tudja, hogy rövidesen Veronai Gábor mellé került, aki 1474-ben a cancellarius regius címet viselte. A boroszlói hadjárat idején tehát Veronai oldalán tartózkodott, urát minden valószínűség szerint elkísérte a hadszíntérre. Bonfini igazat mondott, de lehet, hogy kiszínezte kissé a történteket. Vö. Kulcsár Péter: Bonfini  Magyar Történetének forrásai és keletkezése. Bp., 1973, 125.o.

8 Ld. uo. 126.o.

9 Vö. Fraknói, 1889, 12.o.

10 Ld. uo. 14.o.

11 Vö. Bonfini Antonio, 1995, 878.o. (4.7.200). Ez a püspökség évi 13-14 000 aranyforint jövedelemmel a magyarországi főpapi javadalmak között a 8. helyet foglalta el (vö. Fraknói, 16.o.).

12 Az első magyar humanisták mind egyházi funkciót gyakorló, magas rangú állami hivatalnokok voltak Magyarországon, akik papi javadalmukat mint fizetést kapták. Ld. Kardos Tibor: A magyarországi humanizmus kora. Bp., 1955, 121.o.

13 Vö. Fraknói, 1889, 23.o.

14 Botka Tivadar: „Adalékok az Erdődi Bakócz család…”, 555.o.

15 Bonfini Antonio, 1995, 894.o. (4.8.190).

16 Ld. Fraknói Vilmos: „II. Ulászló királlyá választása”. Századok XIX. (1885), 16.o.

17 Bonfini Antonio, 1995, 904.o. (4.9.25). Ezt az első látásra valószínűtlen állítást támasztja alá, hogy Bakócz nem sokkal azelőtt még Corvin János híveként tüntette fel magát a velencei követ előtt, a váradi püspök pedig csak morvaországi tapasztalatai után ismerte fel a herceg törekvéseinek hiábavalóságát. A párthívekből összeállított jegyzékben még mindketten szerepeltek. Bonfini úgy látszik nem tudta, hogy Filipecz közben az Ulászló megválasztásán fáradozó párt vezéréül szegődött és Bakóczot is rávette a csatlakozásra. Vö. Kulcsár Péter, 1973, 174.o.

18 Berzeviczy Albert: Beatrix királyné. Bp., 1908, 157.o. Beatrix ragaszkodott hozzá, hogy Ulászló feleségül vegye, ennek érdekében még 300 ezer aranyforintot is felajánlott. Bakócz Tamás erre azt tanácsolta a királynak, hogy fogadja el az ajánlatot, de a házasságkötéskor feltett kérdésekre adjon pontatlan válaszokat, s így majd érvényteleníthető lesz a házasság. A pápánál a házasság érvénytelenítését arra hivatkozva kérték, hogy Ulászló a házasságkötés idején már nős volt (egy őrgróf Margit nevű özvegyét vette feleségül), s Beatrix és Ulászló házassága emiatt érvénytelen (a pápa csak 1500-ban bontotta fel a házasságot).

19 Óváry Lipót: „II. Ulászló és Beatrix házassága”. Századok XXIV. (1890), 762.o.

20 Vö. Fraknói, 1889, 40-41.o.

21 „Tamás győri püspök, aki eszességével, ravaszságával tűnt ki, de fáradság, virrasztás ki nem meríthette, amiért nemrégiben Mátyás is nagyon kedvelte őt, Ulászlótól főtitkári kinevezést kapott.” Vö. Bonfini Antonio, 1995, 934.o. (4.10.130).

22 Ld. Bonfini Antonio, 1995, 963.o. (5.2.115).

23 Ez volt az ország egyik leggazdagabb javadalma, amely évente kb. 22 000 aranyforintot jövedelmezett. Ld. Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971, 81.o.

24 Ld. Fraknói, 1889, 52.o.

25 Ld. uo. 56.o.

26 Vö. Bonfini Antonio, 1995, 976.o. (5.3.100)

27 Az 1498-i országgyűlésen ellene felhozott súlyos vádak dacára: „Multa enim falsa in librum sive registrum regium adhuc tempore condam domini Mathie regis scripsit” stb. nemsokára a kancellária vezetését is visszavette. Ld. Szilágyi Lóránd: „A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban 1458-1526”. Turul 44, 1-2 (1930): 47.o.

28 Vö. Fraknói, 1889, 64-70.o.

29 Óváry, 1890, 773.o.

30 Fraknói, 1889, 80.o.

31 Ld. uo. 86.o.

32 Ld. Pasqualigo velencei követnek tett kijelentéseit (uo. 96, 102.o.): „Isten a tanúm, hogy mindenkor erőmből támogattam Velence érdekeit, mintha legjobb polgáraihoz tartoznék.” és „Nem hiszem, hogy a köztársaság hívebb és jobb polgárt találhatna, mint én vagyok.”

33 Ld. uo. 88, 107, 110.o.

34 Vö. Taurinus István: Paraszti háború (http://mek.oszk.hu/02500/02570/02570.htm)

35 Ld. uo. 117.o.

36 Vö. Elekes Lajos: „Királyi és főúri udvar”. In: Magyar művelődéstörténet II., 289.o.

37 Ld. Fraknói, 1889, 118-119.o.

38 A pontos idézetet nem ismerem. Az epigrammát Herczeg Ferenc: Az élet kapuja (1919) c. regényéből vettem át, http://mek.oszk.hu/02500/02523/02523.htm

39 Ld. Fraknói: i.m., 137.o.

40 Vö. Gergely Jenő: A Pápaság története. Bp., 1982, 200.o.

41 Ld. uo.

42 Ld. Fraknói: i.m., 135.o.

43 Ld. Gergely Jenő: uo.

44 1513. október 24-én a pápa keresztet nyújtott át Bakócznak a következő ájtatos szavakkal: „Fogadd e keresztet, menj és győzedelmeskedj Krisztus ellenségei felett az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”, de tényleges segítséget nem nyújtott. Bővebben ld. Székely György: A török hódítók elleni védelem ügye Dózsától Mohácsig. Bp., 1952, 6-7.o.

45 Vö. Taurinus: i.m.

46 Ld. Pap Gábor: Bakócz Tamás Róma falai alatt c. előadását. DVD formában megjelentette: MAG 2002.

47 Ld. Diós István: A szentek élete (https://archiv.katolikus.hu/szentek/szent5.html) a Nagy Szent Leó pápáról szóló szócikket.

48 Ld. Pap Gábor előadása.

49 Vö: Herczeg Ferenc: i.m. Herczeg Ferencnek, a Horthy-korszak legnépszerűbb írójának „Az élet kapuja” című regénye 1920-ban, a trianoni béke évében jelent meg, ennek figyelembe vételével kell olvasni és értelmezni.

50 Vö. Taurinus: i.m.

51 Ld. Székely György: i.m., 7.o.

52 Taurinus: i.m.

53 Vö. Székely: i.m., 8.o.

54 A konstantinápolyi pátriárchaság valódi birtokbavétele, vagy legalábbis a maga anyagi hatalmának és erkölcsi befolyásának növelése (ld. Kardos, 1955, 206.o.) Ld. Fraknói, 1889, 147.o.

55 „A’ kösség látván, hogy a’ Nemesek közzül nem jönne senki melléjek haraguvának a Nemesekre, mondván: «Ők szopták ennyi üdőtől fogva a’ mi verítékünket, és vérünket, és nem mernek országunkért víni a’ Törökök ellen. Jertek, menjünk reájd, a békavérekre ’s a’t» És úgy kezdék üzni, verni, vágni, nyársalni a nemeseket.” (Heltai Gáspár: Magyar krónika. Győr, 1789, 368.o.) Ld. még Márki Sándor: „A magyar parasztháború 1514-ben”. Hadtörténeti közlemények. 1914, 556-557.o.

56 1514, 24. törvénycikk, melynek egyébként semmi hatása sem volt, nem hajtották végre. Ld. Mályusz, 1971, 112.o.

57 Ld. Uo., 209.o.

58 Vö. Machiavelli: A fejedelem. (http://mek.niif.hu/00800/00867/00867.htm)

59 Vö. Herczeg: i.m.

60 Vö. Johan Huizinga: A középkor alkonya. Bp., 1979, 328.o.

61 Vö. Uő., 68.o.

62 Vö. Herczeg: i.m.

63 Ld. Török János: Magyarország prímásai. I, 164.o.

64 Ld. Balogh Jolán: „A késői gótikus és reneszánsz kor művészete”. In: Magyar művelődéstörténet II., 573.o.

65 Vö. Kardos Tibor, 1955, 209.o.

66 Ld. http://anapkelet.hu/?q=bakocz_tamas

 

Muhi Csilla

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.