Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.29

Karácsony a Don partján

43342.jpg

Karácsony a megszálló 32. gyalogezrednél

A második magyar hadsereg katonáinak visszaemlékezéseiben sajátosan keveredik a hon- és békevágy a háború kegyetlen mindennapjaival. Ezekből következik egy kis válogatás.

Vécsey Béla alezredes, a szombathelyi 35. gyalogezred parancsnoka ajándékkal készült a Gyevica községben települt katonáinak; 1942. december 24-re kitüntetési ceremóniát szervezett, amely azonban kockázatokat is hordozott magában, az ellenséges tüzérségnek ugyanis kiváló célpontot jelentettek az összegyűlt honvédek. Az alezredes ezután tisztjeivel, szűkebb körben is ünnepelt, nem minden elfogódottság nélkül:

„A parancsnokságnál mi is csináltunk karácsonyfát, azaz az egyik őrmester (illatszerész) díszítette; díszeket és cukrokat még Takács ezredes [az előző ezredparancsnok] hozatott. Nekünk nagyon sok dolgunk volt, mert itt is nagyon túlteng az irodai ügymenet sajnos, így csak úgy 18 h felé kerültünk be az éppen ott lévő tisztekkel a karácsonyfa alá. Imádkoztunk s mindnyájan hazagondoltunk. Sokunknak könnyes lett a szeme. (…) Új hó esett és a hold is világít, úgy, hogy szinte nappali világosság van. A muszka aknavetők és tüzérség pedig igen gyakran küldi tűzcsapásait.”

kepek3_cropped.jpgVécsey Béla alezredes

Az ismert politikus, író, Boldizsár Iván szintén a doni arcvonalon, Kondenzovóban töltötte 1942 karácsonyát, a 133. gépkocsioszlop hadapród őrmestereként. Ő így emlékezett vissza a Szentestére:

„Valószínűleg pszichológiai oka van annak, hogy a karácsonyestét nem tudom felidézni. Számos háborús epizódra mindig is emlékeztem, most, hogy írok róla, és állandóan visszagondolok rá, sok minden képszerűen, három kiterjedésben áll előttem, de a karácsony képei elmosódtak. Tudom, hogy ha nem is könnyen, de állítottunk karácsonyfát. Fenyő nem volt a falu körül, de a fiúk messziről hoztak vagy csencseltek a fiúk valahogy a németektől. Hazulról külön csomagot lehetett küldeni, bejgli volt bőven. (…) Szakácsunk pesti cukrász volt, talán a legidősebb és biztosan a legkövérebb ember az oszlopban. Pompás linzert sütött. Még arra emlékszem, hogy a karácsonyfa alatt elkezdtem bőgni, és ezt nagyon szégyelltem, amíg meg nem láttam, hogy mindenki sír. Ott álltunk felnőtt férfiak, énekeltük a Mennyből az angyalt. Valami német katonai adó a Stille Nacht, Heilige Nacht-ot is. Nagyon-nagyon rossz volt. Tudtuk, hogy ugyanebben az órában otthon a feleségek, anyák, menyasszonyok, gyerekeik is ránk gondolnak, és bizonyára ők is sírnak. Férfikönnyet nem nagyon láttam ebben a háborúban, még akkor se, amikor sebesültek között voltam. Karácsonykor nem csak a távollét miatt vett rajtunk erőt a sírás, hanem az iszonyú kiszolgáltatottság miatt is.”

kepek2_cropped2.jpg

Gyevica behavazott házai 1942 telén. Más körülmények között képeslapra kívánkozó téma lehetett volna.

Magass Miklós tábori lelkész főhadnagy feljegyezte egy ismeretlen katona karácsonyi versét, amely tökéletesen jellemzi a fronton levők hangulatát, vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül:

„Este van és éppen szent Karácsony este,
A sok reflektor most nem kutat keresve
Nem süt se csillag, se északi fény,
És Péter virraszt az árok közepén.
Bátor katona, orosz közvitéz, lám most fülel, a sötétbe néz,
Mert most ő őr, vigyáz a többire és körülötte
Már nincsen senki fent.
Hallgatnak az ágyúk pihen most a halál,
Péter lelke messze falujába száll…
Egy bátor előőrs, ki idáig téved, na te szegény Péter, neked
Mindjárt véged.
De nem dördül pisztoly, a kést is eltették
Ki ott szemben áll, az barát, nem ellenség.
Kezük remegve a másikat kereste, két katona egymást
Átölelte, mert Karácsony volt, és az emberek szívébe,
Kacagva, dalolva lesuhant a béke.”

1215011092_42.jpg

Háború és karácsony képeslapon

Erdélyi Béla főhadnagy, a 108. hadtápzászlóalj 2. századának parancsnoka is leírta karácsonyi emlékeit:

„Délelőtt a zászlóaljtól kiküldték az országból karácsonyra érkezett szeretetcsomagokat. Este 19 órakor közös vacsorán vett részt a század. Kis beszédet mondtam, utána a kupákkal koccintottunk, s jókívánságok között megittuk a deci pálinka felét. Egy idő múlva a kapuőrséghez siettem, az őrt felszólítottam, adja át a fegyverét, és menjenek be vacsorázni. Igen szabadkozott az őrség parancsnoka, félt, talán próbára akarom tenni, de aztán meggyőztem, és fél órára átvettem a szolgálatot. Kint 35 °C-os volt már a hideg. (…) Szegény katonáim, gondoltam, november közepe óta ilyen kemény éjszakákon kell a szolgálatot ellátniuk. (…) Nézegettem a csillagos eget, hol van vajon a «lángos» csillag? Sokáig kerestem a Jézus születését jelző tüneményt. Nem találtam az égi jelet.”

erdelyi.jpgErdélyi Béla főhadnagy

 

Forrás: https://ntf.hu/index.php/2016/12/26/kacagva-dalolva-lesuhant-a-beke-karacsony-a-don-partjan/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.