Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.01.28

Február, a tisztulás hónapja

27073423_1809754139045437_6909092074003240362_n.jpg

Február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek maguknak is megtisztulniuk, és az elhunytak tisztulását is elősegíteniük. Ezért a hónap második felét különböző tisztulási ünnepek jellemezték. Innen származik a „február” név is. Bármennyire kézenfekvő lenne is a láz latin nevével, a „febris”-szel kapcsolatba hozni ezt a rendszerint egészségtelen, nedves hónapot, a szó mégsem innen, hanem a „fibrá”-ból, a bőrrostok nevéből ered, mégpedig egy igen furcsa latin népszokás kapcsán, amely a tisztulással, főként a nők megtisztításával függ össze.

Február 15-én ülték a rómaiak a Lupercalia ünnepét, amelyen rendszerint egy kecskebakot vagy hím kutyát öltek le áldozatul. Az ünnep végén a kecskebak lefejtett bőrét szíjakra hasogatták, s aztán ezekkel a szíjakkal a kezükben végigrohantak a városon, s ahol nőre bukkantak, a szíjjal végigvágtak rajtuk. Ezeket a szíjakat fibrának (bőrhulladéknak) hívták, majd általában minden, az ünneppel kapcsolatos tisztulási eszközt „fibruá”-nak vagy „februá”-nak hívtak. Külön igét alkottak ebből a szóból: „februo” annyit jelentett, hogy „tisztít”, persze vallásos értelemben. A rómaiak külön istenséget is alkottak a szóból, Februus istent, az elhunyt lelkek vagy általában az alvilág istenét, akit aztán Plutóval azonosítottak.

onpaste.20210128-190755.jpg

Lupercalia (Andrea Camassei festménye 1635 körül)

A Mensis Februarius, vagyis a „tisztulás hónapja” a nők hónapjává lett, majd termékenységi hónap, s az ekkor ült Lupercalia-ünnep is ilyen értelmezést kapott.

A keresztény egyház, mint minden antik örökséget, ezt is átvette és átalakította. Február 2-án üli meg a „Boldogasszony tisztulása” ünnepét (annak emlékére, hogy Szűz Mária a Krisztus születése utáni negyvenedik napon ment a főtemplomba, hogy tisztulását égő gyertya mellett ülje meg). Ám az Egyház általában februárra keltezte a legtöbb női emléknapot (a németek egyes helyeken még ma is „Weibermonat”-nak hívják a februárt). Erre a hónapra esik ugyanis Brigitta, Anna-Mária (a terhes asszonyok védőszentje), Veronika, Agáta, Dorottya, Apollónia, Skolasztika, Eufrozina, Eulália, Katalin, Juliana, Eleonora, Irén, Margit és Valpurgisz emléknapja.

fra_bartolomeo_007.jpg

Jézus bemutatása a templomban február 2-án (Fra Bartolomeo festménye, 1516)

Az angolok is Wives-Fes-Day-nek hívják február másodikát. A népszokások pedig Európa-szerte tipikusan asszonyhónappá avatják februárt. Régen a vénkisasszonyok hátára ajtószárnyat kötöttek, s úgy kergették őket végig a falun. A lányok kiálltak a kapukba, így várták a kezükben szíjjal futkosó legényeket: odatartották a hátukat vagy tenyerüket, s ettől a szimbolikus veréstől termékenységet vagy legalábbis férjet reméltek. Külön asszonyünnepeket is ültek sok helyen ebben a hónapban, s az ilyen ünnepekről a férfiakat szigorúan kizárták. Azok csak estére kerülhettek elő, vacsorához, melynek végén az asszonyok ölükbe vették a férjüket, s elvitték az asztaltól, ha bírták, egészen az ágyig.

 

Forrás: Supka György: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek. Helikon Kiadó, Budapest, 1984.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.