Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.16

Mit ettek az ókori görögök?

070518-06-ancient-greece-greek-agriculture-food.jpg

Az ókori Görögországban kevés volt a megművelhető földterület. Nem voltak nagy folyók sem. Déméter személyében magát a Földet is oltalmazó hatalomnak tartották, aki a gabona és minden egyéb növény védelmezője is.

 

Zöldségek, gyümölcsök, saláták

A görög mezőgazdaság elsősorban gyümölcstermesztésre, szőlő- és kertművelésre volt berendezkedve. Gyümölcsök közül ismert volt az alma, körte, gránátalma, szőlő. Az almát és a birsalmát sütve is fogyasztották. Déligyümölcsök közül főleg a füge és a datolya volt jelentős.

A füge alap élelmiszernek számított, a datolyával együtt aszalták is. A citromot inkább gyógyszerként használták.

Zöldségek közül tökféléket, valamint répát, zöldbabot, spárgát termesztettek. A saláták kultusza az ókori görögöktől eredeztethető. Többféle káposztát, kelfélét és salátát fogyasztottak. A káposzta számos gyógyhatását ismerték.

Az étkezésben fontos szerepet töltöttek be a hüvelyesek (bab, lencse), a retek és a hagymafélék is. Sok család megélhetését biztosította az olajfák termésének feldolgozása. A bogyókból az olajat prés segítségével nyerték ki. Olívaolajjal főztek, sütöttek és egyéb célokra is használták.

 

Ókori görög pékség

kenyer.jpg

A pékségekben állítólag 72 fajta kenyeret lehetett kapni, volt közöttük fehér és barna kenyér is (rozs vagy zab). A gazdagabb városi lakosok „luxuskenyeret” fogyasztottak, amely grízes lisztből készült. A tésztaféléket olívaolajjal dagasztották és magvakkal, mazsolával, gyümölcsökkel ízesítették. Legegyszerűbb ezek közül a pogácsa volt.

 

Édesszájú görögök

A hellén korban nagy jelentőséget tulajdonítottak az étkezésnek, a szakácsmesterséget művészetként tisztelték. Az édességek, sütemények nagyon széles választékát ismerték. A cukrászok által készített ostyaszerű édes tésztalapokat kemencében, illetve hamuban vagy két vaslap között sütötték. A tésztalapok közé töltelék (krém vagy méz) került. Süteménykészítéshez használt alapanyagok: sajt, túró, mazsola, füge, szezámolaj. Édesítésre mézet és gyümölcsöket használtak, a cukrot akkoriban még gyógyszerként használták.

 

Feta sajt őse

A sajtot kecske- vagy juhtejből készítették. Nagyon kemény sajtokat csináltak, melyeket reszelve fogyasztottak.

 

Fűszerek az ókori görög ételek konyháján

Fűszerválasztékuk igen bőséges volt: kömény, ánizs, kapor, majoránna, koriander, kakukkfű. A ruta növény magját pác készítésére, leveleit zöldfűszerként használták. A görögök reggelire kenyeret és bort, ebédre gyümölcsöt, sajtot, édes tésztafélét, valamint bort fogyasztottak. A vacsora volt a legbőségesebb étkezésük.

galley_img27.gif

 

Egészséges étkezés és diéta

Az egészséget megtartó helyes étrend alapelveit egy antik görög orvos, Hippokratész dolgozta ki. Az orvostudományok atyja azt tanította, hogy a betegségek nem természetfeletti eredetűek, hanem a testnedvek nem megfelelő arányából adódnak. A beteg ember étkezését fokozatosan meg kell változtatni. A táplálkozást az évszakokhoz igazította, télen száraz, meleg ételeket, nyáron pedig könnyen emészthető zöldség- és gyümölcsételeket kell fogyasztani.

„Kerüld el, hogy egyazon étkezés során sokféle, különböző jellegű fogást fogyassz. A túlzott változatosság a szervezetben bajt és rendellenességeket okoz.”

 

A görög bölcsek és az étkezés

Az ókori görögöknél nem volt ritka a vegetariánus étkezés, vagyis nem ettek húst. Több tudós vagy filozófus emellett érvelt: Platón, Szókratész, Püthagorasz, Epikurosz, Hippokratész. Püthagorász a híres görög matematikus előírta tanítványai számára, hogy kerüljék a hús és a tojás fogyasztását. Platón az ideális államról írt könyvében szól az ottani polgárok táplálkozásáról is, ahol csak növényi eredetű étel kerülne terítékre. A felsorolásában szerepel: csicseriborsó, olajbogyó, alma, füge, kenyér és parázson sült borsó is. Szerinte a vegetáriánus étrend mellett lehet a leghatékonyabb módon felhasználni a mezőgazdasági forrásokat. A húsfogyasztást azért is aggályosnak tartja, mert több legelőt tesz szükségessé, ami elkerülhetetlenül háborúhoz vezet.

fozelek.jpg

 

Forrás: https://bharata.hu/tudatos-taplalkozas/okori-gorog-etelek/
A képek forrása: http://aegeanflavours.blogspot.com/p/greek-cuisine.html

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.