Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.02.08

Az utolsó középkori parasztfelkelés

A román parasztháború vagy román parasztfelkelés 1907-ben zajlott le az akkori román királyság területén. Sokan Európa utolsó középkori felkeléseként emlegetik a román parasztfelkelést, melynek leverését véres megtorlások kísérték. Sok közös vonása van az 1989. évi román forradalommal, többek között abban, hogy mindkét megmozdulást a végsőkig feszített húrok generálták: mind 1907-ben, mind 1989-ben óriási volt a létbizonytalanság, nem volt élelem és sokan az éhenhalás szélére kerültek, mialatt a magasabb rangú személyek hihetetlen jólétben éltek.

Romániában a társadalmi változások és a gazdasági fejlődés jellemzően lassan ment végbe. Moldvában a XIX. század második feléig nem törölték el a rabszolgaságot. A két román fejedelemség egyesülését megelőzően sem volt ismeretlen a bojárok, az uralkodó, vagy akár az egyház kizsákmányoló politikája, mely máskor is okozott felkeléseket. Az efféle népmozgalmak által egyes esetekben új fejedelmek kerültek trónra.

A román parasztok nagyon kicsi háztáji földekkel bírtak, a többi földterület a bojárok, az egyház és zsidó bérlők kezén volt. Igen aktívak voltak az uzsorások, akiktől a parasztok kénytelenek voltak kölcsönöket kérni, ám amikor a törlesztés ideje eljött, gyakran 100%-os kamatot követeltek tőlük.

A feszültség az elnyomók és az elnyomottak között évről évre nőtt. Kezdetben a parasztok igyekeztek törvényes úton jogokat kiharcolni, így például a háztáji földeket akarták megváltani, vagy legfeljebb a földbérleti szerződések szabályozását elérni. A bojárok és az állami vezetők egyikre sem voltak hajlandóak.

Az egyes bérleti szerződéseknél nem volt ritka a csalás, széles körű volt a korrupció, sőt a nemesi családok nagyösszegű vagyonokat halmoztak fel külföldön is.

Fejletlen volt az ország mezőgazdasági rendszere, minthogy a bojárok keveset költöttek fejlesztésekre, helyette minél több hasznot törekedtek kifacsarni a parasztokból. Igen nagy volt a zsidó bérletek száma, ők kezelték a földterületek kb. 10%-át, elsősorban Észak-Moldvában, míg a többi 50% fölött a nagybirtokosok rendelkeztek. Csak 40% jutott a parasztságnak. Olyan nyomorúságos falvak voltak Havasalföldön, ahol a házak mindössze egyetlen helyiségből, vagy csak földkunyhókból álltak. Gyakran követtek el a parasztokkal szemben különböző visszaéléseket.

Ion Brătianu vezetésével a román liberálisoknak egy olyan új generációja jött, amelynek progresszív szemléletű képviselői sürgették a társadalmi reformokat. De a próbálkozások sorozatosan csődöt mondtak, sőt bizonyos körök igyekeztek durva antiszemita propagandával is hergelni a kisemmizett embereket, még olyan területeken is, ahol zsidó bérlők egyáltalán nem akadtak.

1888-ban felütötte a fejét egy parasztlázadás, hatására pedig 1903 és 1904 között törvényeket hoztak a középparaszti gazdaságok erősítésére és szövetkezek támogatására, illetve vámokat vetettek ki külföldi agrártermékekre a belső piac védelme érdekében, ami viszont cseppet sem könnyített a földnélküli és szerződésektől terhelt emberek helyzetén. Sőt a vámok kivetéséből is csak a bojárok és tőkések húztak hasznot.

Létezett egy másik erő is, amely főleg a török elleni szabadságharc hajdani veteránjait tömörítette, akik szintén nem rendelkeztek földdel és a hazáért tett szolgálatukat sem fogadta senki sem hálával. 1906-ban, a függetlenség évfordulóján kongresszust hívtak össze, amelyben petícióval fordultak I. Károlyhoz, aki válaszra sem méltatta őket.

1905-ben és 1906-ban már voltak helyi szintű megmozdulások, de annyira elszigeteltek voltak, hogy a csendőrség könnyen leverte őket. Az 1907-es felkelés február 8-án kezdődött Flămânzi településen (Botoșani megye). Itt egy ausztriai származású zsidó család, a Fischerek kezében voltak a bérleti szerződések, de a család nem kívánt újabb bérletet kötni a parasztokkal. A család három megyében bírt nagyterületű földekkel, amelyeket Fischerland-nak neveztek, mivel szinte teljesen önállóak voltak. Az év elején már súlyos élelemhiány volt az országban, a tél pedig igen keménynek bizonyult és a szerencsétlen pórnép attól rettegett, hogy munka nélkül marad. Ilyen körülmények között tört ki a felkelés. A fellázadt parasztok kemény antiszemita felkiáltásokkal rohamozták meg a bérlőket és egyéb földtulajdonosokat, egyeseket megöltek, másokat súlyosan megsebesítettek.

Február 25-én a csendőrség már kezdett visszaszorulni a felkelőkkel szemben, ezért sorkatonákat is bevetettek. Március 4-én Botoșani városát teljesen elfoglalták és kirabolták a felkelők. Itt a katonákkal vívott harcokban sok halálos áldozat is volt. Pár nap múlva már az egész Szeret folyó vidéke lángokban állt. A konzervatív kormány ilyen körülmények között lemondott, a hatalmat Dimitrie Sturdza liberális politikus kormánya vette át.

A galaci események miatt felkelés tört ki Munténiában. Március 7-én az új kormány a hadsereg költségvetésének kiegészítése mellett döntött, de a felkelés tovább terjedt és lángba borította Olténia nyugati felét is. A felkelők Földet akarunk! felkiáltásokkal rohamozták meg a bojár kastélyokat országszerte, melyeket felgyújtottak, az elvett dokumentumokat pedig megsemmisítették. Sok helyen támadtak a falusi zsidókra, többet meg is öltek közülük.

Március 26-án Sturdza összefogta a parlamenti pártokat, melyek egységesen felléptek a parasztok leverése érdekében. Március 18-án elrendelték a szükségállapotot. Minthogy már a teljes ország, így Dobrudzsa területére is kiterjedtek a lázadások, ezért parasztháborúnak nevezhetőek az események.

Elrendelték a hadsereg mozgósítását és március 29-ig 140 ezer katonát állítottak fegyverbe. Mindenhol tüzet nyitottak a parasztokra, sok helyen ágyúkkal lőtték őket, ezrek életét oltva ki. Több helyütt valóságos nyílt csaták alakultak ki, de a felkelők nem rendelkeztek elég tűzfegyverrel, sokan mezőgazdasági eszközöket tudtak mindössze használni.

Kormányzati eszközökkel sem lehetett már eredményt elérni, fennállt a veszélye a kormány összeomlásának is. A szomszédos országok tartottak a felkelés átterjedésétől, hisz Oroszországban nemrég zajlott le egy forradalom, valamint Magyarországon is komoly gondot jelentett a parasztság és a munkásság helyzete. A Monarchia Erdélyben készültségbe helyezte hadseregét, ha netán a románok nem tudnák leverni a parasztokat.

A munkásszervezetek támogatták a parasztságot, ámbár a munkások nem kezdeményeztek fegyveres harcot. Az értelmiségiek is mind-mind szót emeltek a felkelőkért. Voltak katonai egységek, amelyek megtagadták a parancsot, hogy az emberekre lőjjenek. Sok katona szintén a szegénysorból került ki, s rokonai vagy családtagjai voltak a felkelők között.

Mivel a parasztok nem tudták megfelelően megszervezni magukat, a kormányerők lassacskán kezdtek felülkerekedni. Maga Brătianu szervezte meg a felkelés elfojtását: katonai övezeteket hoztak létre és nyolc hadtestet alakítottak ki nyolc nagyobb városban, amelyek elindították a rendteremtést. A parasztháború végül elbukott március végéig; következtek a megtorlások. A halálos áldozatok száma nem egészen ismert: külföldi becslések 2500-3000 és 20 000 fő közti halottról számoltak be, míg Brătianu a maga korában azt állította, hogy az eseményeknek csak 419 halottja volt.

A felkelés véres leverését követően a román politikai életben jelentős változások következtek be, ám ez nem járt együtt a társadalmi és gazdasági változásokkal: fennmaradtak a korábbi állapotok az országban. Még hosszú volt az út a tényleges átalakulásig...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.