Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.22

Ion Antonescu és Románia a II. világháborúban

 

ion_antonescu.jpg

Ion Antonescu marsall

1940. november 23-án Ion Antonescu csatlako­zott a háromhatalmi egyezményhez, melynek következményteként Románia a hitleri Németország oldalán lépett be a második világháborúba. Antonescu katonai pályafutása a román hadsereg tisztjeként kezdődött, harcolt az I. világháború hadszínterein, majd később a magyar tanácsköztársaság ellen. 1934-ben a hadse­reg vezérkari főnöke lett, ebben a pozíció­ban azonban nem sokáig maradt, 1937-ben a II. Károly királlyal való konfliktusa miatt elbocsátották a hadseregből. A felháboro­dott katonai és politikai körök nyomást gyakoroltak a királyra, aki egy évvel később kinevezte had­ügyminiszterré.

1940-ben, amikor Románia a Szovjetunió nyomására kénytelen volt lemondani Besszarábiáról és Bukovináról, politikai helyzete alapvetően megváltozott. 1940. szeptember 4-én Antonescu tábor­nok a Vasgárda támogatásával magához ragadta a miniszterelnöki posztot, két nap­pal később pedig kényszerítette Károly királyt, hogy mondjon le trónjáról, és hagy­ja el Romániát. Ez kielégítette Hitlert, aki már 1939-től támogatta Antonescunak azt a törekvését, hogy megdöntse II. Károly király uralmát.

1940. szeptember 6-án Antonescu kinyilvánította, hogy Románia kész tevőlegesen együttműködni Németországgal, majd „Conducător”-nak kiáltotta ki magát, és engedélyezte, hogy né­met csapatok állomásozzanak Románia területén. 1940. november 23-án csatlako­zott a háromhatalmi egyezményhez, ami szakadást okozott a román parlamentben, és újabb konfliktust idézett elő a román kor­mány tagjaival.

1941. január 28-án a „Conducător” népsza­vazást rendelt el politikájáról. A szavaza­tok többsége támogatta poli­tikai irányvonalát, ezzel iga­zolva Románia csatlakozását a tengelyhatalmakhoz. 1941 júniusában, tíz nappal a Szovjetunió elleni német támadás előtt, a Hitlerrel rendezett müncheni találkozása alatt Antonescu bejelentette a román had­sereg részvételét a keleti hadszíntéren zajló háborúban. Arra számított, hogy így visszaszerezheti a Szovjetuniótól Besszarábiát és Bukovinát, illetve lehetősége nyí­lik újabb területek szerzésére is.

antonescu-es-hitler-a-muncheni-talalkozon.jpg

Hitler és Antonescu a müncheni találkozón

 

Az elfoglalt területeken élő zsidókat potenciális szovjet kémnek tekintették, csakúgy, mint a „régi Romániában” lakókat. Június 19-én Antonescu elrendelte a romániai zsidók deportálását gettókba és elkülönítő táborokba. Jánius 27-29 között a jászvásári pogrom során legalább 13000 zsidót öltek meg a román hatalmi szervek. A hadsereget könyörtelenségre szólította fel annak érdekében, hogy megszabaduljon a bukovinai és besszarábiai zsidóktól. Több mint 310000 zsidót űztek el az említett területekről a román és német katonai egységek román, illetve ukrán civilek segítségével. Szeptember 15-én a Conducător elrendelte a 150000 túlélő koncentrációs táborokba és gettókba zárását a németek által megszállt Ukrajna transznisztriai részén. Mindössze ötvenezren élték túl a deportálást (ők 1943 decemberétől a szovjetek közeledtére hazatelepülhettek). 1941. október 22-én az ogyesszai parancsnokságnál történt robbantás hatására Antonescu 200 fő kivégzését rendelte el minden egyes román és német tisztért. Másnap a városban 25000 helyi zsidót végeztek ki a partizánok akcióját megbosszulandó.

------------_--------_5.jpg

Az egyik jászvásári halálvonat ajtóinak kinyitása

 

Bár Antonescu személyes felelősségéről voltak viták, 280000-380000 zsidó haláláért tartják felelősnek. Közvetlen felelősségét egy bizottság állapította meg, amelyet a Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetett és amelynek jelentését 2004-ben a román kormány hivatalosan is elfogadta. 2006. decemberében azonban a bukaresti legfelső bíróság felmentette a béke elleni bűnök alól, ami ellen számos zsidó szervezet és az orosz kormány is tiltakozott. 

A keleti hadszíntéren elért kezdeti sikerek után, 1942-től a román csapatok egyre több vereséget szenvedtek. A román had­sereg legnagyobb katasztrófája a sztálingrádi vereség volt. Mussolini letartóztatása és Olaszország kapitulációja, valamint Ploiești szövetsé­gesek általi bombázása 1943-ban arra késztette Antonescut, hogy megoldást keressen a konfliktusból való kivonulásra. Megbízot­takat küldött Stockholmba és Ankarába, de a szövetségesek feltétel nélküli megadást vártak tőle, nem állt érdekükben, hogy különbékét kösse­nek Romániával. A teheráni konferencia után Antonescu már tudta, hogy a Szovjetunió nemzetközi tekintélye jelentősen megnőtt, és tőle függ majd az ország sorsa, mégsem szánta rá magát a háborúból való kilépésre.

1944 tavaszán Hitler Románia kiugrásától tartva felajánlotta a „Conducătornak", hogy támogatja Észak-Erdély visszaszerzésében. Ez csak üres ígéret volt, Antonescu mégis elhitte. Nem vette figyelembe a növekvő társadal­mi elégedetlenséget és a szövetségesekkel kötendő békejavaslatokat, s új általános mozgósítást rendelt el. Amikor 1944. ápri­lis 12-én megkapta a harci cselekmények beszüntetésére vonatkozó szovjet javasla­tot, válasz nélkül hagyta.

A Vörös Hadsereg 1944. júliusi nagy támadása, valamint a 4. román hadsereg veresége után a Mihály királyhoz közeli körök elhatározták, hogy megdöntik Antonescu kormányát. 1944. augusztus 23-án a király magához hívatta a tábornagyot, és utasította a fegyverszünet bejelentésére. Antonescu megtagad­ta a parancs teljesítését, folytatni akarta a harcot, ezért letartóztatták, majd átadták a Vörös Hadseregnek. 1946-ban román népbíróság előtt zajlott le a pere, halálra ítélték. Az ítéletet 1946. június 1-én Jilavában végrehajtották.

 

Forrás: 
https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/2018/06/02/ki_kicsoda_ion_antonescu_1882-1946
https://ro.wikipedia.org/wiki/Ion_Antonescu
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.