Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.07

10 érdekes tény a parókáról

powdered-wig_5.jpg

1. Parókát már az ókori egyiptomiak is használtak. A hajpótlék viselőjének társadalmi státuszától függően emberi hajból, növényi rostokból és báránygyapjúból is készülhetett.
2. Mivel az ókori Rómában a szőke volt a legdivatosabb hajszín, a nők gyakran viseltek a germán törzsek nőtagjainak hajából készített parókát.
3. A paróka a Római Birodalom bukását követően mintegy ezer évre kiment a divatból. I. Erzsébet, a kopaszságát rejtegetni igyekvő XIII. Lajos, majd utóda, a tíz parókakészítőt felfogadó XIV. Lajos révén terjedt el újra a kora újkori Európában, főként az arisztokrácia körében.
4. A parókadivat 1665-re Velencébe is eljutott, ám a városi hatóságok 1668-ban törvénytelennek nyilvánították a viselését. A hajpótlék a betiltás hatására azonban csak népszerűbb lett, így a rendeletet néhány évvel később visszavonták.
5. A legjobb minőségű parókák emberi hajból készültek, ám előfordult, hogy gyapjúból és a lovak sörényéből is állítottak elő hajpótlékot. A hajpótlékok olyan díszesek és bonyolultak voltak, hogy felhelyezésük több óráig is eltartott, így viselőjének célszerű volt ülve aludnia, ha másnap nem akarta megismételni az unalmas procedúrát.
6. A folyamatosan illatosított, rizsporozott és viaszolt parókákat nem mosták, ezért a tetvek mellett olykor még lepkék, valamint egerek is tanyát ütöttek a fürtök között.
7. A XVII. század második felében Angliában egy átlagos paróka egy londoni közember heti fizetésébe, 25 schillingbe került, de egy díszesebb póthajért akár 800 schillinget is elkérhettek.
8. A parókák idővel olyan sok pénzbe kerültek, hogy Párizsban rendkívül gyakorivá vált a parókalopás. A XVII. század végére a parókakészítésből és a póthaj exportjából származó összegek már a francia állam egyik legnagyobb bevételi forrását jelentették.
9. Az anekdota szerint I. Péter cár 1716-ban, Danzigban (ma Gdansk) egy istentiszteleten annyira fázott, hogy levette a város polgármesterének fejéről a parókát, és a sajátjára tette. A szertartás után visszaadta a tárgyat.
10. Miután Nagy-Britanniában 1795-ben adót vetettek ki a rizsporra, a francia forradalom után pedig Franciaországban is nemkívánatossá vált a póthaj viselése, a parókák népszerűsége jelentősen visszaesett.

Forrás: https://mult-kor.hu/10-teny-a-paroka-torteneterol-20150902?fbclid=IwAR2aCas1GJ2-sgiI-oApZvm8L5wY-xqNVo9b8hhbaeAIPUStV2QOw-KoLN0

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.