Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.29

A bostoni teadélután, a kávé diadalútjának kezdete Amerikában

1280px-boston_tea_party_w.jpg

W. D. Cooper: Bostoni teadélután (1789)

1763-ban Nagy-Britannia döntő győzelmet aratott Franciaország felett a hétéves háborúban, és ennek eredményeként biztosította egyeduralmát a világtengereken, a sikerért azonban komoly árat kellett fizetnie. III. György (1760-1820) birodalma óriási adósságot halmozott fel e globális méretű konfliktus során, melynek visszafizetésére egyedül a virágzó észak-amerikai gyarmatok erőteljesebb megadóztatása révén mutatkozott esély. A londoni törvényhozók úgy gondolták, a hétéves háborúban nyújtott fegyveres védelem feljogosítja őket arra, hogy súlyosabb terheket rakjanak az újvilági alattvalók vállára, ám a 13 gyarmat polgárai arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a brit anyaország csakis úgy jogosult az adószedésre, ha cserében helyet biztosít számukra a londoni törvényhozásban. Az amerikaiak e követelés jelszavával ellehetetlenítették a Bélyegtörvény (1765) által kirótt illeték beszedését, a „Szabadság Fiai” nevet viselő társaság megalapításával pedig egy érdekszervezetet is létrehoztak.

III. György király nem volt hajlandó lemondani az Amerikából remélt busás bevételekről, ezért Charles Townshend pénzügyminiszter 1767-ben újabb törvénycsomagot dolgozott ki, ami számos élvezeti cikk mellett a teára is súlyos adót vetett ki. A magas adóterhek csak a csempészet beindulásának kedveztek. III. György másodszor is kénytelen volt meghátrálni, így 1770-ben visszavonta a Townshend-törvények nagy részét, de a teára kivetett adóra továbbra is igényt támasztott. Az uralkodó makacskodása természetesen ez alkalommal sem vezetett eredményre, noha a holland csempészek által kínált olcsóbb tea minőség tekintetében messze elmaradt a britek által kínált áruétól. Az angol tea ellen hirdetett bojkott azután is folytatódott, hogy a csőd szélére sodródó Brit Kelet-indiai Társaság 1773-ban kizárólagos árusítási jogot szerzett erre az élvezeti cikkre, és az árak meredek zuhanásnak indultak.

Az 1773 őszén Amerikába vitorlázó 6 brit kereskedőhajó – melyek összesen 2000 láda teát szállítottak – közül végül egyik sem tudta értékesíteni rakományát: a törvény ellen tiltakozó polgárok New York és Philadelphia kikötőjéből az óceánra száműzték a hajókat, Charlestonban pedig később éveken át egy lezárt raktárban őrizték az árut. Valószínűleg a november 29-én Bostonnál partot érő Dartmouth, Beaver és Eleanor rakományának esetében is e két forgatókönyv egyike érvényesült volna, Thomas Hutchinson massachusettsi kormányzó makacssága miatt azonban az ellentétek a tettlegességig fajultak.

Hutchinson – aki jelentős hasznot remélt a teakereskedelemből – a tiltakozások ellenére megtagadta a kikötőben horgonyzó hajók kiutasítását, álláspontján pedig azután sem változtatott, hogy december közepén már több ezres tömeg protestált a brit tea ellen. December 16-án éjszaka bostoni polgárok egy csoportja – mohawk indiánnak öltözve – beszivárgott a kikötőbe, csendben megszállta a fent említett három kereskedőhajót, és a hajófenéken őrzött rakományt a tengerbe szórta. A beszámolók szerint az összeesküvők összesen 342 ládányi teát semmisítettek meg, aminek értékét – mai árfolyamon számolva – mintegy 700 000 dollárra becsülhetjük.

boston_tea_party_currier_colored.jpg

A teadélután egy másik ábrázolása 1846-ból

A „bostoni teadélután” – amely tehát a valóságban éjszaka zajlott – mélységes felháborodással töltötte el III. György királyt és a londoni törvényhozókat, akik ismét az erődemonstrációval akarták megoldani a konfliktust. A parlament 1774-ben újabb büntető törvénycsomaggal – az ún. „kényszerítő törvényekkel” – sújtotta a 13 észak-amerikai gyarmatot, többek között lezárta Boston kikötőjét, katonai közigazgatást vezetett be Massachusettsben, és több, a kanadai kolóniákat előnyben részesítő gazdasági intézkedést foganatosított. Mindez nem vezetett eredményre: a gyarmatok 1774 őszén összehívták az Első Kontinentális Kongresszust, mely – annak dacára, hogy az amerikai vezetők még hosszú ideig a békés megegyezés lehetőségét keresték – hamarosan függetlenségi háborúba vezette a „szabadság fiait.”

Az amerikaiak a brit hagyományokat követve eredetileg inkább teáztak, ezután nőtt meg számottevően a kávéfogyasztás. Teát inni többé nem bizonyult hazafias cselekedetnek. Előnyben részesítették a dél-amerikai termelőket és az Egyesült Államokban fokozatosan olyan népszerű lett a kávéfogyasztás, hogy az 1900-as évekre a világ kávétermelésének felét az USA államaiban itták.

1280px-boston_tea_party_museum.jpg

boston-seaport-place-boston-tea-party-ships-1.jpg

A teadélután emlékére múzeum alakult a bostoni kikötőben. A múzeumban tett túra végén teacsomag dobálás is van a kikötő vizébe - újrafelhasználható csomagokkal. 

 

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1773_december_16_a_bostoni_teadelutan/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.