Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.07

A Krampusz történetét ismeritek?

mikulas-es-krampus.jpg

A Krampusz, akinek már a neve is érdes hangzású, német nyelvterületről származik. A régies Krampen, esetleg Krameln szóból ered, melyek jelentése karom. Pedig a fekete színű, félig kecske, félig ember pokolbeli lényen nem ez a legérdekesebb: éles szarvakat, hosszú nyelvet és patát is visel.

Mint sok más misztikus lény, úgy a Krampusz eredete is a pogány korra nyúlik vissza. A skandináv mitológiában Hél, Loki lánya a Krampusz anyja. Ez az alvilági lény a téli napforduló idején, az év legsötétebb napján bukkant fel. Akkoriban azért öltöztek be Krampusznak az emberek, mert így akarták elijeszteni, távol tartani otthonaiktól a gonosz lényeket. A Krampuszt már a kereszténység előtt is virgáccsal ábrázolták, de nem a ma ismert változattal, hanem valódi, vastag, nehéz, sok ágból álló virgáccsal, amivel jó nagyot lehetett csapni. Az is lehet, hogy a görög mitológia faunjai és szatírjai ihlették meg alakját.

krampus-abrazolas-435x670.jpg

A krampusz-járás a kereszténység megjelenésével tiltott szokássá vált. Ez érthető, mivel az emberek, akik beöltöztek, nagy zajjal, láncokat csörgetve, csattogtatva jártak-keltek az utcákon, zavarva ezzel a nyugalmat. A XVII. századtól, az egyházi hatalom befolyásának gyengülésével azonban megszűntek a korlátok és a krampusz-járás visszatérhetett. A Mikulás népszerűségének elterjedésével egy időben élte fénykorát. A köztudatba eleinte a Mikulástól függetlenül épült be. Hiszen számos településen már november 30-án, máshol december 6-ra virradó reggelre beöltöztek Krampusznak az akkori emberek, hogy az utcákat járják. A XVII. századtól egyre inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy a Krampusz a Mikulás gonosz hasonmása. A Mikulás megjutalmazza a jó gyerekeket édességekkel, a Krampusz viszont ennek ellenkezője, az ördög megtestesítője a rossz gyerekeket elragadja és vackába viszi a túlvilágra. Ezzel a históriával riogatták, és ösztönözték is az akkori csöppségeket, hogy jól viselkedjenek.

krampuskarten1-1024x816.jpg

Később a krampuszlegenda már német, illetve osztrák karácsonyi hagyománnyá, az ünnepre való készülődés részévé vált. Alakját virgács mellett láncokkal ábrázolták. Valószínűsíthetően azért, mert a Biblia hatására azt kezdték gondolni róla, hogy a Pokol mélységes mély bugyraiból szökött meg, láncait eltépve.

Egy másik fennmaradt történet szerint Szent Miklós láncra verte a Krampuszt, aki az ördögöt testesíti meg, és ezért kénytelen mellette szolgálni, segíteni őt az ajándékozásban. Hiszen a jóság mindig legyőzi a gonosz erőket – vallotta a kor embere. Ezért zörgeti láncait dühösen.

Mivel a Krampusz alakja és a hozzá kapcsolódó szokások (krampuszfelvonulás, krampuszfutás) nagyon népszerűek voltak Ausztriában, elterjedt a Habsburg Birodalom többi részén is.

A XX. századtól több európai, nem német ajkú államban, még ha nem is hatalmas tömegekben, de tartottak különböző felvonulásokat, sőt még a tengerentúlon sem volt szokatlan krampuszpartikat tartani. Manapság a Krampuszra is komoly iparág épült, legyen szó a virgácsról vagy a különböző krampusz jelmezekről.

kepernyofoto-2018-12-24-7.20.56-1024x664.pngkrampus-parade--group-shot-.jpg

2015-ben megjelent egy amerikai horrorfilm, amely fő gonoszává a krampuszt emelte.

 

Forrás:
https://tudomanyplaza.hu/a-krampusz-a-mikulas-arnyekaban/
A képek forrása:
http://ujkor.hu/content/krampusz
https://www.lonelyplanet.com/articles/krampus-run-munich
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.