Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.01.27

Amilyen gyorsan jött, olyan hamar vége is lett - az utolsó aranyláz

31357.jpg

1896. augusztus 16-án találta meg az első aranyrögöket a Yukonba ömlő Klondike folyó környékén George Carmack alaszkai aranyásó és tagish indiánokból álló csapata. Ezzel a felfedezéssel vette kezdetét a történelem utolsó jelentős aranyláza, mely során több mint 30 ezer szerencsevadász érkezett Alaszkába.

Az Egyesült Államok terjeszkedéséhez már a gyarmati időkben is hozzátartozott a szerencsevadászok állandó jelenléte, akik hol jobban termő földekért, hol gazdagabb vadászterületekért, hol pedig esetleges aranylelőhelyek után kutatva keltek át az ország nyugati határán. Miután az amerikaiak 1783-ban lerázták a brit függés láncait, a korábbi kontinentális határvonal megszűnt, és az új köztársaság rohamléptekkel indult meg a Csendes-óceán irányában. Ebben a versenyben a társadalom peremén mozgó kalandorok haladtak az élen, akik az első nagy fogást az 1848-ban kirobbanó kaliforniai aranyláz során csinálták; kincskeresésük sok helyen egyébként vérfürdőbe is torkollott.

A mohó aranyásók száma mindeközben természetszerűleg nagyobb volt a kiaknázható tárnákénál, így aztán, röviddel Kalifornia megszállása után, a kalandoroknak újabb feltáratlan területre volt szükségük. A további kutatásokra az 1867-ben 7,2 millió amerikai dollárért megvásárolt Alaszka tűnt a legalkalmasabbnak, amin Oroszország mint látszólag hasznavehetetlen területen adott túl.

Az első kincskeresők már 1881-ben megérkeztek a kietlen vidékre, ám ott a következő másfél évtizedben legfeljebb a prémkereskedők számára termett haszon. Bár Amerikában számos történet szárnyra kapott az északi Eldorádóról, az áhított arany egészen 1896-ig elrejtőzött a kutatók szeme elől.

Változást egy egyszerű augusztusi délután hozott, amikor George Carmack és felesége, Kate, valamint az atabaszk tagish törzsből származó kísérőik, Skookum Jim Mason és Dawson Charlie miközben jávorszarvasra vadásztak aranyrögöket találtak a Rabbit-patak hordalékában. Máig vitatott, hogy vajon Carmack, vagy indián segítői találták-e meg a kincset, mindenesetre tény, hogy a csapatnak hatalmas szerencséje volt, hiszen az említett területtől pár mérföldre már számos kutatócsoport dolgozott. Néhány napos keresés után az aranyásók rájöttek, hogy az említett területen (mely Bonanza néven vált világhírűvé) jelentős érctelepek találhatóak, Carmack pedig azonnal le is foglalta magának a Rabbit-patak környékét.

A szerencsés fogás híre hamarosan elterjedt a szerencsevadászok között, akik először csak a környező vidékekről, majd Alaszka más részeiről, végül pedig egész Amerikából a Klondike folyóhoz özönlöttek, hogy megtalálják a maguk kincsesbányáját. Az aranyláz 1897 júliusában csúcsosodott ki, amikor tízezrek indultak el a messzi északi tartományba, sokszor csupán egyetlen csákánnyal vágva neki az útnak – ekkorra már Seattle-be érkezett az első szerencsés aranyásók hajója, akik királyi vagyonnal szemlélhették a későbbi felfordulást. Maga Carmack például 1 millió amerikai dollárral gazdagodott, és a későbbiekben Washington állam fővárosának egyik legtehetősebb polgára lett.

A kincskeresők számos útvonalat kipróbáltak, hogy megelőzzék egymást, miközben a versenyt számos akadály nehezítette: bár gőzhajóval könnyen eljuthattak az alaszkai Dyea kikötőjéig és később a Yukon folyóig is, a sziklás, olykor jeges hágókon korántsem volt egyszerű az átkelés. A Halott Lovak Ösvényének nevezett úton például több mint 3000 állat pusztult el, miután kimerültek a hatalmas málhák alatt. Mindennek dacára, egy év után a klondike-i terület már több mint 40 000 fős lakosságot kellett eltartson, amit még tovább növelt az amerikai kormány által 1899-re megépített vasútvonal átadása.

A roham dacára az alaszkai aranyláz mégis békésnek bizonyult, ami elsősorban a rendfenntartó erők (az úgynevezett mountyk) gyors megszervezésének és a szigorú törvényi szabályozásnak volt köszönhető. A hatóságok kikötötték, hogy a vállalkozó szellemű kutatók legalább egy tonna élelmiszerrel kelhetnek csak útra, így a kaliforniai és seattle-i kereskedők anélkül gazdagodtak meg az aranylázból, hogy északra utaztak volna.

Időközben azonban, ahogy az élet szinte minden területén, az aranyásásban is érvényesült az a bölcsesség, hogy a túl későn érkezők bizony pórul jártak: ilyen szerencsétlen kutató volt a híres amerikai író, Jack London is, aki későbbi műveivel (például a Fehér agyar, vagy az Aranyásók Alaszkában) egyfajta romantikus légkört kölcsönzött az alaszkai aranyláz eseményeinek, és az egész világgal megismertette a kincsvadászok és önmaga szenvedéseit, örömeit és csalódásait.

Hasonlóan a kaliforniai esethez, végül a klondike-i aranyláz sem tartott sokáig: az 1900-as évek elején a földtulajdonosok már arra törekedtek, hogy a nagyobb vállalatok megvegyék feltárt bányáikat, azok ugyanis, fejlettebb technológiájukkal, eredményesebb kitermelésre voltak képesek. Alaszkában egyébként egyre kisebb eredménnyel 1962-ig folytatták a kitermelést, becslések szerint ez idő alatt 265 millió dollár értékű aranyat bányásztak ki a föld mélyéről.

 

Forrás: https://mult-kor.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Jcwygz ialkjk

Umcmhv, 2022.05.03 17:10

sildenafil 25mg - <a href="https://bestusasild.com/">sildenafil 150mg us</a> real viagra pharmacy prescription