Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.29

Charles Darwin elmélete

„A túlélés nem a legerősebb, és nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg, 
hanem annak, amelyik leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.”


darwin.png

1859. november 24-én jelent meg Charles Darwin világhírű műve, „A fajok eredete”, melyben a brit tudós lefektette az evolúció és a természetes szelekció elméletének alapjait. A tehetős orvoscsaládból származó Darwint apja ugyancsak orvosnak szánta, de a fiatalember elrettent a kor kegyetlen műtéti szokásaitól – ebben az időben még nem használtak érzéstelenítőt –, és inkább a természettudományokat választotta. 1831 végén lehetőséget nyert arra, hogy a Francis Beaufort kapitány által parancsnokolt HMS Beagle fedélzetén világ körüli tudományos útra induljon. Az evolúció elméletének megalkotásában is kulcsszerepet játszó hajóút összesen hat évig tartott, Darwin pedig ez idő alatt bejárta többek között Dél-Amerikát, a Galápagos-szigeteket, Új-Zélandot, és csak 1836 októberében tért vissza Londonba.

a-hms-beagle-tuzfoldon--conrad-martens--1832.jpgA HMS Beagle Tűzföldön, Conrad Martens, 1832

a-beagle-altal-bejart-utvonal.png

A HMS Beagle által bejárt útvonal

A közhiedelemmel ellentétben a tudós fejében ekkor még nem állt össze az evolúció elméletének kirakós játéka, a következő évek során azonban több ezer oldalas kutatási anyaga rendszerezésével és olvasmányai alapján megalkotta teóriáját. A nagy munka 1844 körül már elkészült, de tartott attól, hogy elmélete felháborodást vált majd ki – vagy köznevetség tárgya lesz –, ezért egyelőre íróasztalába süllyesztette feljegyzéseit.

Darwin csak a megfelelő időpontra várt, ugyanis jelentős összeget tett félre annak érdekében, hogy életműve váratlanul bekövetkező halála esetén is sajtó alá kerüljön. Miután szerencsésen átvészelte súlyos gyomorbetegségét, 1858-ban pedig Russel Wallace egy publikációjában közzétette elméletének rövid kivonatát, úgy gondolta, eljött az idő műve kiadására. 1859. november 24-én végre megjelent „A fajok eredete természetes kiválasztás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása” című munka, mely mérföldkőnek bizonyult a biológia terén folytatott kutatásokban.

a-fajok-eredete---elso-kiadas.jpg

„A fajok eredetének” első kiadása. Hat kiadást ért meg.

A mű, amely azon a tézisen alapult, hogy a Föld biológiai sokszínűségét egyetlen primitív életforma folyamatos fejlődésére, variálódására lehet visszavezetni – miközben a gyengébb és alkalmazkodáshoz kevésbé képes fajok rendre kipusztulnak –, a tudományos világban viszonylag hamar tekintélyt nyert, számos keresztény felekezet viszont eretnekséggel vádolta meg Darwint. A fajok eredete a civil társadalomra is komoly befolyást gyakorolt, ez azonban nem jelentett osztatlan sikert; az evolúció elméletét sokan vitatták – a tézis egyébként máig számos vitát gerjeszt a társadalomban –, Darwin 1871-es, „Az ember származása és a nemi kiválasztás” című műve pedig külön olaj volt a tűzre. Miután a tudós ebben a művében az embert a majmoktól származtatta, világnézete miatt még több támadást kellett elviselnie; a korban megjelent karikatúrákon például Darwint rendszeresen majomként ábrázolták.

darwin-karikatura.jpg

A tudósnak aztán a sors végül mégis igazságot szolgáltatott: Darwin elmélete a modern ember világszemléletének középpontjába került, ő maga pedig olyan magasra emelkedett, hogy 1882-ben bekövetkező halála után Viktória királynő az uralkodói család sírhelyén, a Westminster-apátságban helyeztette őt végső nyugalomra. Az ember, akinek geológiai és botanikai munkásságáról „A fajok eredetének” fényében hajlamosak vagyunk elfeledkezni, elméletével alapjában határozta meg az életről alkotott elképzelésünket, közben pedig fényévekkel mozdította előre a biológiai kutatásokat. Darwin hatását mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy evolúciós elmélete a társadalomtudományba is utat talált, ám a szociáldarwinizmus és az eugenika eszméjének gyakorlati megvalósítói a XX. században borzalmas kegyetlenségeket követtek el.

 

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1859_november_24_megjelenik_a_fajok_eredete/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.