Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.10.01

Érdekességek az illemhelyekről (2. rész)

c-medievales-de-provins-exposition-lhygiene-au-moyen-age-tour-jean-sans-peur.jpeg

A Római Birodalom bukásával véget ért a csatornázott, nyilvános illemhelyek kora. A fallal körülvett, túlzsúfolt középkori városokban nem volt lehetőség csatornázásra, ezért a nyilvános vécék ötlete fel sem merült. E városok lakói éjszakára bilit használtak, reggelente pedig kilöttyintették a tartalmát az ablakon. Nem csoda, hogy a középkori városi utcákat ellepte az emberi ürülék, amelyet az utcák közepén futó csatorna próbált valahová elvezetni, bár leginkább az esővíz tüntette el a mocskot. 

Azért, hogy a hölgyek földig érő ruhája ne szennyeződjön be, magas talpú facipőben jártak-keltek az utcákon. Pedig a nagyvárosok többségében a városvezetésnek gondja volt a köztisztaságra is. Pl. Münchenből és Strasbourgból is maradt fenn olyan rendelet, amely az ürülék és a szemét elszállítására szólította fel a háztulajdonosokat. A XVI. századi Párizsban súlyos büntetés sújtotta azt a háziurat, aki nem gondoskodott megfelelő mélységű és elhelyezésű emésztőgödörről. Egy másik párizsi rendelet arra kötelezte a lakókat, hogy mielőtt reggel kiöntik a bili tartalmát, hangos kiáltással figyelmeztessék az utcán járókat.

medieval-sanitation.jpg

Később a városi házak külső falához építettek egy kis helyiséget, ahol pottyantós árnyékszéken könnyíthettek magukon a polgárok. Ám ennek a helyiségnek a levezető nyílása továbbra is az utcára nyílt. Jobb helyeken arról azért megpróbáltak gondoskodni, hogy a kis helyiséget ne az utcára néző falhoz építsék, hanem a házak közötti szűk sikátorok fölé. Hasonló megoldással találkozhatunk a középkori várakban is, ahol a latrinát a várárok fölé építették, hogy a víz el tudja vezetni a mocskot a vár falától. Érdekesség: garderobe-oknak nevezzük ezeket a pottyantós illemhelyeket.

onpaste-horz.jpg

A királyoknak sem járt sokkal nagyobb kényelem. Esetleg annyi, hogy náluk a lakosztályba volt beépítve a falból kilógó árnyékszék, és éjszakai használatra sokkal mívesebb, megmunkáltabb bilit használtak. 

Ismereteink szerint először Leonardo da Vinci állt elő tervekkel a vízöblítéssel működő árnyékszékkel kapcsolatban, de kortársai – mint oly sok egyéb ötletét is – felesleges ostobaságnak, képzelgésnek tartották. A XVI. század végén a valóságban is megszületett az első víztartállyal felszerelt öblítős illemhely Sir John Harington, reneszánsz író és fordító révén. Bár I. Erzsébet királynő kíváncsiságból beszereltetett egyet richmondi palotájába keresztfia, Harington találmányából, az azonban mégsem terjedt el széles körben.

sir_john_harington_attributed_to_hieronimo_custodis-horz.jpg

Egészen a XIX. századig kellett várnia az emberiségnek, amíg változás következett be a mellékhelyiségek történetében, és széles körben elterjedt a vízöblítéses változat. A jól ismert WC elnevezés a water-closet szót rövidíti, amely az angolszász országokban népszerű beépített szekrény, a closet nevéből ered. A vécékagylót eleinte agyagból gyártották, csak később tértek át a porcelánra, mivel azt könnyebben lehetett tisztítani.

A középkori ember még nagy levelű növényekkel (pl. molyhos ökörfarkkóró), vagy erre a célra rendszeresített, gyapjúból, gyapotból illetve lenből készült kis szövetdarabokkal, rosszabb esetben szalmával tisztogatta meg magát dolga végeztével, miközben a kínaiak már a VI. században papírt használtak. Jan Zsitui tudós és hivatalnok jegyezte le ezzel kapcsolatban a következőket: „Olyan papírt, melyen idézetek vagy kommentárok vannak az Öt Klasszikusból, vagy amire bölcsek neveit írták, nem merek tisztálkodási célra használni.”

Az iparosodás korában, a XIX. században egy amerikai gyáros, bizonyos Joseph Gayetty „fedezte fel” a WC-papírt, amit szerényen a kor legnagyobb áldásaként harangozott be, sőt azt állította, hogy a papír áldásos hatással van az aranyér visszahúzódására is. A kortársak persze körberöhögték, az orvosok pedig heves támadást indítottak ellene, ócsárolták a korszakalkotó találmányt. Pedig tényleg nagy áldás volt, mert az újságkiadás fellendülése óta többnyire a különböző újságokat hasznosították újra, ami nemcsak a hírlapírókat, hanem a tisztes, olvasó polgárok alfelét is sértette. Az élelmesebb vállalkozók az orvosok véleménye ellenére meglátták a lehetőséget Joseph Gayetty felfedezésében, így a XIX. század második felében felvirágzott a WC-papír üzlet. A gyártók sokszor egyenesen gyógyhatásúként hirdették a különféle alakban csomagolt toalett papírokat.

il_570xn.427088227_3038.jpg

A gurigára tekert WC-papírt elsőként 1871-ben Seth Wheeler szabadalmaztatta, de csak 1897-ben dobták piacra. Évtizedekig tartott, mire széles körben elterjedt, kiszorítva a piacról a többi változatot.

 

Források:

http://ujkor.hu/content/toalett-tortenet-avagy-par-szo-a-civilizacio-fokmeroirol

https://www.emelttortenelem.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.