TÖRILECKE

A XVIII. századot a fény, az ész századának szokták nevezni, de voltak az életnek olyan területei, ahol elég nagy volt a sötétség. Például azt gondolnánk, hogy a festmények hófehér bőrű, alaposan kicsinosított rokokó hölgyei a mosakodást is fontosnak tartották, de az 1300-as évek elején élt polgárasszonyok lényegesen tisztábbak voltak. A középkor embere, akár városban, akár vidéken, akár palotában élt – a közhiedelemmel ellentétben! –, legalább hetente egyszer igyekezett fürdőt venni.

A rendszeres tisztálkodás gyakorlata a XV. századra veszett ki Európából. XIV. Lajos állítólag kizárólag karácsony előtt merítkezett meg teljesen fürdődézsájában. De mi volt ennek az oka? A válasz egyszerű: a betegségektől való félelem. A szifilisz ugyanis – a kór, amit valószínűleg a Kolumbusszal visszatérő felfedezők hoztak magukkal – ekkortól kezdett drámai gyorsasággal terjedő népbetegséggé válni.

A nagyobb városokban szép számmal működő fürdőházak igen gyakran bordélyként is működtek. Így a kor orvosai a nemi úton terjedő betegség gócpontját keresve nagyon hamar eljutottak a fürdőkhöz, és tévesen azt a vízzel azonosították. Ezt a nézetet az az általánosan elfogadott elmélet is támogatta, miszerint a betegségek okozója a miazma, a levegőben és vízben úszkáló kórság, ami a kitágult pórusokon át, az ember bőrén keresztül szivárog be a szervezetbe. Igy a köztudatban hamar elterjedt: aki egészségre vágyik, kerülje a fürdést és a vizet, inkább védje pórusait a miazmáktól, méghozzá tiszta, naponta váltott alsóinggel, ami a fehérneműt helyettesítette akkoriban. A XVIII. századi hölgyek ezért csak az arcukat és a kezüket mosták meg reggelente egy tál vízben, és azt is igen óvatosan tették.

(Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok)

A képek forrása:

https://karinscreativeside.files.wordpress.com/

https://ro.pinterest.com/pin/516506651006822783/

https://www.mcgawgraphics.com/products/francois-boucher-madame-bergeret/