Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.19

I. Lipót első felesége a Velázquez-képekről jól ismert spanyol infánsnő volt

1656-ez-is.jpg

Diego Velázquez festménye (1656)

Margarita Teresa, a rövid és boldogtalan életű spanyol infánsnő Madridban született 1651. augusztus 12-én, IV. Fülöp spanyol király és Mária Anna osztrák főhercegnő gyermekeként. Már születésekor elhatározták, hogy I. Lipót trónörökös felesége lesz, ha felnő. Ezért – fénykép nem lévén – évente portrét készített róla a spanyol barokk legnagyobb festője, Velázquez, amit mindig elküldtek a jövendőbeli vőlegénynek. Velázquez kedvelte a Habsburgok jellegzetes vonásait viselő, sápadt, örömtelen kislányt. Nyugodt és megilletődött, hiszen ebben a ruhában, súlyos fülbevalóval mozogni, csínyeket elkövetni nem lehetett, viszont távolságot tartani, kényszerű méltósággal viselkedni igen. Arckifejezése minden róla készült képen egyformán beletörődő; olyan személyé, aki tudja, mint milyen sokrétű kötelességei és milyen egyhangú kilátásai vannak.

1659.jpg

Diego Velázquez festménye (1659)

A kis infánsnő mindennapjait a madridi királyi udvar szigorú etikettje irányította. A spanyol etikett külsőségekhez mereven ragaszkodó fény- és pompakeveréke a burgundi udvari ceremóniákból fejlődött ki. Az uralkodó személye és családja körüli szolgálat szigorú szabályozása, az előírások pontos megtartása, a mérhetetlen luxus, az öltözékek és ékszerek, szőnyegek és bal­dachinok áradata a térdhajtások, meghajlások és megszólítási formák merev, áthághatatlan szabályai nemcsak a király személyének dicsőítését szolgálták. A madridi királyi udvarban az élet minden egyes mozzanatára külön hivatal vigyázott. Ebben a fojtogató légkörben serdült eladósorba a strúma (pajzsmirigy megnagyobbodás) betegségével is küszködő sápadt hercegnő.

1666-ez-is.jpg

Gerard Du Chateau festménye (1666)

i.-lipot.jpg

I. Lipót (Benjamin von Block festménye)

Alig 15 éves volt, mikor 1666. december 12-én Bécsben feleségül ment saját nagybátyjához, a nála több mint 10 évvel idősebb I. Lipót német-római császárhoz. Házasságukból négy gyermek született: Ferdinánd Vencel (1667. szeptember 28 - 1668. január 13); Mária Antónia (1669. január 18 - 1692. december 24), János Lipót († 1670. február 20), Mária Anna (Bécs, 1672. február 9 - február 23)

Sok változást a Hofburgban töltött idő nem hozott rövid életében, ahol ugyanolyan légkör uralkodott, mint Madridban, súlyosbítva a gyermekeinek korai elvesztését követő gyásszal és a viselős időszakok szenvedéseivel. Hat év házasság hatszor volt terhes. 1673. március 12-én, mindössze 22 éves korában meghalt, halálát pajzsmirigy betegsége okozta. Hét hónappal később I. Lipót újra megnősült, rokonát, a Habsburg-ház tiroli ágából származó 20 éves Claudia Felicitas főhercegnőt vette feleségül.

Olyan korszakban és olyan király mellett élt, aki Magyarország sorsában óriási változásokat okozott. I. Lipót uralkodása idején szabadult fel az ország a 150 éves török hódoltság alól. Uralkodása idején felfüggesztette a magyar rendi alkotmányt, bevezette a nyílt abszolutizmust, a vésztörvényszékek felállításával pedig hatalmas méretű protestánsüldözésbe kezdett. Nem riadt vissza attól sem, hogy törvénytelen adókat vessen ki, és birtokelkobzással végződő felségsértési pereket rendeztessen.

Az már egy másik történet, hogy 1678-tól gróf Thököly Imre vezetésével felkelés bontakozott ki ellene, akinek katonai sikerei és az egyre növekvő ellenállás hatására I. Lipót 1681-ben lemondott a nyílt abszolutizmusról, és megerősítette a magyar rendek kiváltságait.1686-ban felszabadult Buda, majd a magyarországi városok és várak. A felszabadító háborúk utáni helyzetet kihasználva, kierőszakolta a magyar rendektől, hogy ismerjék el a Habsburgok örökösödési jogát. Ezzel megszűnt a szabad királyválasztás.

1690-ben véget vetett Erdély önállóságának is, és beolvasztotta a birodalomba. Az országos méretű elkeseredés következménye az 1697. évi hegyaljai, majd az 1703. évi tiszaháti felkelés lett, amely a Rákóczi-szabadságharcba torkollott. Aztán XIV. Lajos francia király és I. Lipót között kitört a spanyol örökösödési háború… A sápadt, halvány királyné eközben a kapucinusok bécsi temploma alatti kriptában aludta örök, háborítatlan álmát.

koporsoja.png

Margarita Teresa koporsója a kapucinusok bécsi templomának kriptájában. 
7 hónappal a halála után I. Lipót újranősült.


Forrás: https://castlesandcoffeehouses.com/2015/07/29/margarita-teresa-a-cheerful-infanta/
A képek forrása: http://http://wikimedia.commons.org/
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.