Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.29

Most jövök a falvédőről. – Sokan ismerik a szólást, de mik is azok a falvédők?

8783-falvedok-hatvan-hszabo-sandor-felvetele-800x513.jpg

A kastélyok termeiben vagy a lakások szobáiban régóta tesznek a falakra különféle textileket, vékonyabb-vastagabb szőnyegeket. Ezeknek több funkciójuk is lehet: túl azon, hogy védik a szennyeződésektől a falat, díszként szolgálnak, s emellett némileg csökkenteni is tudják a kívülről beáramló hideget. A faliszőnyegnek világszerte jelentős kultúrája, művészete alakult ki, különösen a keleti térségekben, ahol egyébként is központi szerepet játszott a szőnyegszövés. De az európai, benne a magyar népművészet is jeleskedik a művészien hímzett falikárpitokban. Ezek mellett helyenként a festett deszka is megjelent, ugyanebben a szerepben. A lakások más helyiségeiben azonban a XIX. századig nemigen tettek a falra ilyesmit. Már csak azért sem, mert hiszen a parasztházak konyháiban hosszasan nem tudták elvezetni a tűzhely füstjét, ezért ott a falak örökké kormosak voltak, föl sem merült, hogy akár védeni, akár díszíteni kéne valamivel. Amikor azonban végre ott is kéményeket építettek, viszont még nem csempézték ki a konyhákat, magától adódott, hogy a szép, fehérre meszelt falakat védjék is, meg díszítsék is az olyan helyein, ahol nem állt előtte szekrény vagy mosdólavór. És mivel akkor a konyha elsősorban a nők „felségterülete” volt, magától adódott, hogy a díszítés a hímzéshez kapcsolódjon.

Elsőként egy bécsi iparművész fejéből pattant ki az ötlet, hogy a konyhákba is lehet díszített textileket a falra akasztani, és hogy azoknak is lehet külön műfajok, stílusuk, ahogyan minden egyéb faliszőnyegnek vagy táblaképnek. 1871-ben egy divatlapban közzé is tett néhány rajzot, amelyen hímzésmintákat kínált a konyhai falakra tehető textilekre. Akkoriban hozzá tartozott a műveltséghez, hogy a falakra képeket is tegyenek, amiket azonban a szegényebbek nem tudtak megvenni. A fal díszítésének igénye azonban mindenkiben ott volt, így nem csoda, hogy az iparművész javaslata pillanatok alatt népszerűvé vált. Hiszen a hímzés anyagához olcsón hozzá lehetett jutni, és a falvédőkészítés révén az egyéb, produktív jellegű munkákból kizárt nők alkotó tevékenysége is látványosabb helyen érvényesülhetett. És mivel a hímzés a társadalom minden rétegében művelt tevékenység volt, s a lányiskolákban a többivel egyenrangú tantárgyként szerepelt, a nők a társadalom minden rétegében képzettek voltak az öltéstechnikák terén. Ezért kezdetben széles körben terjedt el a hímzett falvédők divatja. A módosabbak, akiknél a mindennapos konyhai munkák egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben terhelték a nőket (hiszen házvezetőket ill. cselédeket tarthattak), időigényesebb technikákat is választhattak, így a divat kezdetén még a bonyolultabb gobelin öltésekkel készült falvédők is jelen voltak. Mellettük ugyancsak megszaporodtak a dísztörölközők és abroszok is. Egy idő után ezek készítésébe természetesen a textilgyárak is bekapcsolódtak, és előre nyomott mintákkal gyártott falvédők tömegét dobták piacra. A múlt század elején jó néhány évtizeden át a polgári-kispolgári otthonok egyik, legnagyobb divatja volt a hímzett falvédő, városban és falun egyaránt.

8768-falvedok-hatvan-hszabo-sandor-felvetele-e1454708729621.jpg

A falvédők legjellemzőbb vonása az volt, hogy figurák, stilizált virágminták és szöveges feliratok egyformán szerepeltek rajtuk. A virágmintáknak nagy hagyománya volt, ezért ennek átvétele nem kívánt különösebb erőfeszítést a hímzőktől. Annál nagyobb újdonság volt azonban, hogy emberi alakokat is meg kellett formálniuk a készítőknek. Általában két alakot rajzoltak a textilre: egy nőt és egy férfit, és ezeket az egyszerűbb száröltéssel hímezték ki. Mellettük harmadik figuraként a madár jelent meg, amely ebben az esetben a szerelmet vagy az ahhoz köthető, éginek gondolt szépséget jelképezte. Ezek megjelenítése kulturális váltást is jelentett, hiszen kiemelt értékké emelte a házasságban a szerelem fogalmát, amely addig nem volt feltétlenül elsőrendű. A legtöbb házasságot elsősorban az anyagi érdekek alapján, a „föld a földhöz, ház a házhoz” elvet követve kötötték, s a feleség értékét, megbecsülése alapját, különösen a paraszti társadalmakban az adta meg, hogy milyen a munkabírása. Az, hogy ekkor az érzelmek is hangsúlyosakká váltak, ha nem is jelentős, de jellemző vonássá vált és a falvédő feliratait is meghatározta. Kezdetben egyházi jelmondatok, erkölcsi tanácsok, regulák vagy lélekemelő mondatok kerültek föl feliratokként, ám ezeket hamar felváltották a való élet helyzeteire („Jó reggelt!”, „Fésű, kefe!”), hangulataira és érzelmeire utaló, találónak szánt mondatocskák. Gyakran kerültek be népdalok vagy slágerek, egyéb, éppen közszájon forgó kiszólások szövegei is a készletbe. Igaz, az első helyet mindvégig a vallásos háziáldás tartotta:

Hol hit, ott szeretet,
Hol szeretet, ott béke,
Hol béke, ott áldás,
Hol áldás, ott Isten,
Hol Isten, ott szükség nincsen.

E mellett azonban nem maradtak le népszerűségben a szerelmi érzés boldogságáról, a férfi és nő összetartozásáról szóló szövegek sem:

Nincs nagyobb földi boldogság,
Mint a szerelemből kötött házasság.
Szép vagy, páva, nem mondom,
De még szebb a galambom.

8778-falvedok-hatvan-hszabo-sandor-felvetele-800x456.jpg

Ezek persze korántsem valódi versek, hiszen gyakran a hangsúlyozásuk is sántít, és többnyire a rímelésükben is csak az azonos hangzású ragok összeillesztéséig jutnak („ragrím”), ami kevés a költészethez, de bizonyos helyzetekben arra jók voltak ezek a versikék, hogy valamiféle érzelmi támaszt, biztonságot kínáljanak. És főként hogy módot adjanak a jobb életről való ábrándozásra. Az, hogy a házi áldás a legnyomorultabbul élők konyhájában is hirdette, az üres éléskamra mellett, hogy „Hol Isten, ott szükség nincsen”, egyszerre volt a helyzetük kétségbeejtő lenyomata és valamiféle „kijárat” ígérete.

A falvédőkön soha nem a valóságban hordott, szegényes rongyaikban, hanem kivétel nélkül szép, gazdagon díszített, gyakran hercegnős-királylányos stílusú ruhákban jelentek meg a nők. Máskor nők és férfiak egyaránt abban a polgári öltözékben, amelyre gyakran még az ünnepnapokon se tellett, de amelyet elérendő célnak tekintettek A falvédők többsége így a giccset, a csak vágyott idillt hozta be a konyhákba, miközben annak reményét is ébren tartotta, hogy az élet lehet jobb is. Az ábrándképek mellett olykor a humor vagy a csipkelődés is ott volt, különösen, ha külső személyekről esett szó:

Akármilyen kedves vendég,
Három napig untig elég.

Az sem volt ritka, hogy a falvédőkön a nők emancipációs harca, munkája elismerésének igénye jelent meg, természetesen jelszavakká csupaszított formában:

Könnyebb beszélni, mint tenni,
Nehezebb főzni, mint enni!

Sőt, a közismert magyar nóta szöveg – „Nékem olyan asszony kell, ha beteg is, keljen fel!” – ellenpárjaként ez is olvasható volt a falvédőkön:

Nékem olyan ember kell,
Ki kocsmába nem jár el,
Aki sok pénzt keressen,
És csak engem szeressen!

Illetve ugyanennek másfajta egyensúlyaként a férj földicsérése:

Az én uram csak a vizet issza,
Nem is sírom a lányságom vissza!

És persze a női humor is teret kapott:

Férjem uram itthon légy,
itthon nem csíp meg a légy!

Amiből jól látszik, hogy mit is tekintettek a múlt század elején a hagyományos házasságok legalapvetőbb és legjellemzőbb problémáinak, belülről, a hétköznapiság felől megfogalmazva. 

Mára a falvédők kimentek a divatból és inkább kiállításokon találkozhatunk velük. Ott viszont hűségesen őrzik számunkra az előző korok képét, amelyben az sem volt lényegtelen, hogy az emberek a legrosszabb körülmények között is mindig igyekeztek, ha így, ha úgy, de mégiscsak szebbé tenni az otthonukat. Ha mással nem, akkor az ábrándokkal kecsegtető falvédőkkel.

onpaste.20201229-202726.png

Forrás: https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2016/02/06/nem-most-jottem-le-a-falvedorol-egy-kis-nosztalgia-hatvanban/

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.