TÖRILECKE

A versailles-i palota

XIII. Lajos és Ausztriai Anna fia 1638. szeptember 5-én született. (A legenda szerint volt egy ikertestvére is, ő lett volna a híres Vasálarcos.) Ötévesen került a trónra, nagykorúságáig régensként anyja kormányzott helyette Mazarin bíboros segítségével. Annának így nem jutott ideje gyermekére, akit a szolgák gondoztak, de nem neveltek, egyszer majdnem a palota szökőkútjába fulladt, mert senki sem vigyázott rá. Kilencéves korában tört ki a Fronde-lázadás, s a királyi családnak is el kellett menekülnie a fővárosból, egyszer háziőrizet alá helyezték őket. Emiatt sohasem bocsátott meg Párizs népének.

XIV. Lajos 8 éves korában

Koronázásának másnapján – a vélhetőleg ebben a formában soha el nem hangzott „Az állam én vagyok!” szavak kíséretében – bejelentette, hogy teljesen egyedül akarja viselni a kormányzás felelősségét. Először is börtönre ítéltette a korrupt és népszerűtlen Fouquet pénzügyminisztert, minisztereit élete végéig személyesen ellenőrizte és kénye-kedve szerint cserélgette.

Megreformálta az igazságszolgáltatást, bár a sokszor egymásnak ellentmondó törvényekhez nem nyúlt. Költséges módon, de hatástalanította a korábban felkelések sorozatát kirobbantó nemességet: a hangadókat kegydíjakkal udvarába csábította, fényűző életmódot biztosítva demoralizálta és kimerítette őket. Tehetséges minisztere, Colbert megerősítette a gazdaságot, csökkentette az állami deficitet, hatékonyabbá tette az adózást.

1701 körül

1667-ben megtámadta Spanyol Németalföldet, amelyre spanyol felesége révén igényt tartott, ezzel kezdődött a haláláig tartó háborúk sorozata. 1672-ben Németalföld ellen fordult, seregei győzelmet arattak a spanyol és a német-római császár által is támogatott hollandok felett. 1678-ban megszerezte Flandriát, Franche-Comtét és Lotaringiát, a király és országa hatalmának tetőpontjára érkezett.

A bigottan vallásos Lajos 1685-ben visszavonta a protestánsoknak szabad vallásgyakorlatot biztosító nantes-i ediktumot és üldözni kezdte az általa megbízhatatlannak tartott hugenottákat, akik közül sokan elhagyták az országot. Ezáltal nem csak leggazdagabb és legképzettebb alattvalóit vesztette el, de „sikerült” maga ellen egyesítenie a protestáns hatalmakat is.

Királyi díszben 1701-ben

1688-97 között Angliával, Hollandiával és a Német-római Birodalommal keveredett háborúba, amelynek végén a korábban megszerzett területek egy részéről le kellett mondania, majd az 1700-ban kitört, 1714-ig tartó spanyol örökösödési háborúban ismét egész Európával került szembe. A hosszú és váltakozó sikerrel folyó hadakozás végén a legyengült és kivérzett Franciaország csak félsikert könyvelhetett el: a trónra Lajos unokája, V. Fülöp került, de az olasz és németalföldi spanyol birtokokról le kellett mondania. XIV. Lajos nem sokkal élte túl a háború végét, 1715. szeptember 1-jén meghalt.

Tetemét a nép fújolása közben temették el, Párizsban örömünnepet ültek halálhíre hallatán. A trónon európai rekordot jelentő 72 évet töltött el, túlélte fiát, unokáit és egy dédunokáját is, utóda egy másik dédunokája, XV. Lajos lett.

Bőkezűen támogatta a művészeteket, udvarában élt és alkotott Lully, Moliere és Racine. A Colbert által feltornázott bevételeket fényűző kastélyokra töltötte, Trianon, Saint Germain, Marly és mindenekelőtt Versailles elkápráztatta a korabeli Európát. A ma is álló versailles-i palota már két évtizeden át épült, amikor Lajos 1682-ben ide helyezte át udvarát, de soha nem látta készen, mert mindig újabb és újabb ötletekkel állt elő, az építkezések haláláig folytak.

Életét az etikett határozta meg, a szigorú előírások minden elképzelhető tevékenységére kiterjedtek. A királyi felkelés és lefekvés szertartása a példaképnek választott Naphoz hasonlított. Testi funkciói nem maradtak titokban: ő még oda sem gyalog járt, ahova a királyok is gyalog járnak, illetve ő egyáltalán nem járt vécére: a vécé járult hozzá. Felkelés után a számára készített üreges széket betolták, ő pedig „duplán dolgozott”: munka közben végezhette dolgát.

A tisztálkodás szertartását nem vitte túlzásba, egy megnedvesített kendővel megtörölte arcát és kezét – amiből kitűnik, hogy a Napkirály fürdött ugyan a dicsőségben és a hódolatban, vízben azonban már kevésbé. A Napkirály naponta kétszer nyilvánosan étkezett és egyedül; egyetlen egyszer foglalhatott helyet valaki asztalánál – a megtiszteltetés Moliere-t érte.

Az alacsony Lajos 26 centi magas cipőt és parókát viselt, hogy tekintélyesebbnek látszódjék, a rossz nyelvek szerint az álhaj kopaszságának leplezésére is szolgált. Udvarának majd minden hölgyével volt futó viszonya, de komoly szerepet csak kevesen játszottak életében. Felesége Ausztriai Mária Terézia volt, szeretői közül a leghíresebbek la Valliere hercegnő, Madame Montespan, és Madame de Maintenon – utóbbi oldalán 32 évet élt le békében és felesége halála után morganatikus házasságot is kötött vele.

La Valliere hercegnő

Montespan márkiné

Madame de Maintenon

XIV. Lajos megítélése ellentmondásos. Kiterjesztette az ország határait, de uralkodása végére elvesztette európai vezető szerepét, felvirágoztatta a művészeteket, de fikarcnyit sem törődött népének jólétével és hozzájárult a monarchia későbbi bukásához. Uralmának ragyogása egész Európában irigységet és utánzási vágyat keltett, nyugodtan tekinthetjük az abszolút monarchia megtestesítőjének.

Címer a királyi mottóval, a versailles-i palota dísztermében

Forrás: https://m.mult-kor.hu/

A képek forrása: https://hu.wikipedia.org/